Mitől tudtad biztosra?

Huszon éves koromtól egyre többet gondoltam rá, ha megláttam egy kisbabát mindig könnyeztem, annyira vágytam én is rá.

N.

Én vagyok a nő és egyáltalán nem vágytam gyerekre. Amikor megismertem a férjemet és arról beszélt, hogy mindenképp szeretne majd gyereket, mert az az élet legszebb dolga, akkor nem éreztem ezt teljesen, de elfogott egy szomorú érzés a gyerekünk után, hogy bárcsak én is tudnék vágyni rá és bárcsak a közös gyerekünkről beszélne.

Sok hullámvölgyünk volt, ilyenkor biztosan tudtam, hogy a hátam közepére se kéne nekem gyerek tőle. Megszakítással védekeztünk és egyszer véletlen elment bennem és szerintem akkor megfogantam, mert pár nap múlva hidegrázásom volt 2 napig és furán éreztem magam. Akkor meglepett az, hogy mekkora csodának élem meg azt, hogy esetleg egy kis élet van bennem. Egy nagy befelé fordulást és megnyugvást éreztem és valami mély örömet. Szerintem akkor tényleg terhes lettem, de a menzesszel elment az a baba, tehát soha nem készült teszt róla. Akkor azonnal megkönnyebbültem, megszűnt a varázslat, a befelé fordulás és azt éreztem, hogy nagy teher szakadt le rólam, hurrá hogy nem vagyok terhes.

Aztán miután megkérte a kezem, még az esküvő előtt elkezdtünk a gyereken dolgozni. Az ő kedvéért mentem bele, mert tudtam, hogy neki ez nagyon fontos. De tulajdonképpen örültem, hogy nem estem teherbe. Olyan 1 év után már nem is foglalkoztam a dologgal, felhagytam a vitaminszedéssel is.

1,5 éve próbálkoztunk, amikor megint átéltem ugyanazt a hidegrázást és beágyazódási vérzésem is volt. Először a teszt nem mutatta a terhességet és a menzeszem is megjött, de a következő menzesz elmaradt és a teszt is pozitív lett. És akkor megint ugyanazt a belső örömöt és befelé fordulást éltem át és megint a megnyugvást, hogy ez így van jól. Ez az érzés végig kísérte a terhességemet, de voltak megingásaim, amikor visszacsináltam volna az egészet. Még az a félelem is előjött egy időben, hogy mi lesz, ha nem tudom szeretni a gyerekemet. Utána én a félelmeimet lerendeztem magamban, ebben sokat segítettek az UH képek és babavideók is. Nem akartam többé a félelmeimet erre a semmiről sem tehető, mindenben tőlem függő kis lényre kivetíteni. Nem voltam még akkor igazi anya, de elindultam az úton.

Amikor először éreztem mozogni, rá egy hétre abbamaradtak a mozgások és egy ideig nem foglalkoztam vele, mert azt gondoltam, ha bármi baj lenne, megérezném. Később viszont rákerestem a neten és kiderült, hogy ha meghal a baba a méhben, nem biztos, hogy vannak jelei azon kívül, hogy nem mozog. Ez nagyon megrázott, nagyon nyugtalan lettem, azt éreztem, hogy nem ismerem őt, még annyira idegen a számomra, de borzalmasan hiányozna az a finom kis érintés, ha nem érezhetném többet. Nem volt semmi baj egyébként, egy kis kávé ivás után azonnal felélénkült és pont akkor UH-ra is be voltunk jelentkezve, így megnyugodtam, de akkor éreztem először azt, hogy mi lenne velem, ha nem lenne többé...

Aztán amikor kivették a hasamból és meghallottam a hangját és megláttam, onnan kezdve tudtam biztosra. Kb. azt, hogy egész életemben Rá vártam.

Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen őrületes szerelem lehet szülő és gyermeke között. Nem tudtam levenni róla a szememet. Lenyűgözött, hogy milyen pici, megrendített az újszülöttek kiszolgáltatottsága, hogy a fejüket is úgy kell tartani, hogy milyen okos tekintete van a néhány órás babának. Azóta, mióta megszületett, nincsen bennem semmi kétség, most már 6 éve. Viszont nagyon sokszor fáj, hogy valaha nem akartam őt.

En nem akarok biztosan, volt ebbol problemam, mert tudtam, hogy a parom szeretne majd apa lenni. De eljutottam arra a szintre, hogy mar nem halnek bele a tudatba, hogy terhes vagyok, habar magatol a terhessegtol meg mindig felek, de mar ugy erzem, jo dolog lenne kozosen nevelni egy gyereket a parommal. Meg mindig nem vagyok elajulva az idegen kisgyerekektol, sosem erdekeltek a babak, de neha amikor latok valami kifejezetten vicces, szorakoztato gyereket, azert elmosolyodom, foleg ha apukakat latok kettesben a kisgyerekukkel, mert ilyenkor eszembe jut a parom, hogy milyen lenne ha o boklaszna igy a gyerekunkkel, ugralnanak kozosen a pocsolyaban es tarsai.

De nem vagyok egyelore gyerekre, szeretnem kitolni, amig lehet, szoval majd ilyen 3-4 ev mulva esetleg.

Kb 15 éves korom óta fogalmazódott meg bennem, hogy soha nem akarok. Nekem ez olyan természetesen jött, mint a többségnek az, hogy akar. Kiskoromban se jàtszottam soha olyat, hogy gyerekem van.

Tudom, hogy nem lennék jó anya, nincs türelmem, nincs bennem az az érzés hogy vàgyom rà, akarom, egyszer mikor azt àlmodtam, hogy terhes vagyok, sírva ébredtem és hosszú màsodpercekig nem kaptam levegőt, szó szerint fojtogatott a dolog. Azt érzem, hogy teherként élném meg, nem kívànt korlàtként, jobban szeretem, többre értékelem azt a szabadsàgot ami gyerek nélkül van, és igazàból pénzünk sincs rá. Alapból sokba kerül maga a gyerek is, plusz az otthonunk sem alkalmas rà, ( kicsi). Költözni nem tudunk, hitelbe meg nem verjük magunkat, hogy beépítsük a tetőteret a gyereknek, hogy legyen szobàja.

Mindig mikor erről kérdezősködnek, a többség nem érti meg, hogy a hàtam közepére se kívànom az egészet. Az alvàsmegvonàst, a gyerek üvöltését, szaros pelenkàkat, hogy szórakoztatnom kelljen, oviba, jàtszótérbe, iskolàba hurcolàst, kamaszkort stb stb. Szerintem túl sok meló és szenvedés, nekem éri meg. Nem is értem miért lenne minden nőnek kötelező szülni, és robotolni mikor sokkal szabadabban is élhet, korlàtok nélkül. Nekem bőven elég a boldogsàghoz a férjem, a munkàm, a hobbijaim, a kutyusaim. Nem kell több.

Semmi értelmét nem làtom magamra erőltetni egy gyereket és tönkretenni az életem. Fàrasztó. Nem lenne rà energiàm sem, nem hogy kedvem, és anyagi forràs.

A férjemmel is beszéltünk róla még a kapcsolatunk elején, elismerte hogy ő úgy gondolta régen még előttem, hogy biztos lesz majd gyereke, hisz ez a szokàs, de mellettem ràjött arra, hogy màsképp is lehet, ràjött, hogy nyugisabb így az élet😊 ő sem akar màr régóta. Plusz retteg attól, hogy elveszíthet. Mai napig olvas vagy hall olyan sztorikat, hogy szülés utàn meghalnak nők.

Hàt ennyi.

Ettől függetlenül sok boldogsàgot kívànok minden anyukànak,😊

34/N