Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon rigolyás vagyok, ha zavar, hogy a csajom egy év együttélés után is használja a fogkrémemet, szájvizemet, fogselymemet?
Többször veszekedtünk már emiatt, mert észre vettem, hogy nyomott magának a fogkrémemből, meg ivott a szájvizemből. Lemértem vonalzóval, hiányzott belőle. Az első alkalom után rögtön vettem neki is mindenből pont ugyan olyat, mint amit én is használok, hogy az enyémet hagyja békén. Szerencsére azt belátta, hogy a fogkefém abszolút tabu, de a többit előszeretettel dézsmálja. Közös háztartásban élünk, mindkettőnk dolgozik, de közös a kassza. Amikor rajta kapom, még neki áll feljebb, hogy mit vagyok úgy oda, amikor smároltunk, nem voltam ilyen finnyás....
Éltem már hosszabb-rövidebb ideig más nőkkel is együtt, de soha sem bántottuk a másik fogápolási felszerelését. Alapjában véve jó vele minden,a fentieket kivéve.
Más tapasztalt már ilyet? 40F
Nem tudom, nekem csak akkor volt külön fogkrémem, amikor kicsi voltam. Pl. Epres gyerekfogkrém. De amikor már "Nagylány" lettem, onnantól a családi közösség használtam. 1 tubus volt mindenkinek. És bárhová megyek vendégségbe, sehol nem tesznek ki nekem külön, fogkrémet. Szóval én ilyesmiről még nem is hallottam, hogy mindenkinek saját van.
Nekem rigojásnak tűnsz.
Én az egyetem alatt a szobatársammal is 1 fogkrémet használtam. Ugyanannyiszor mostunk fogat, senki nem nézte hogy ő 1 nyomással többet használt belőle. Ha elfogyott, vettük újat.
Akkor remélem ha a barátnőd főz, nem eszel belőle, mert azt meg ő főzte és illetlen megenni más munkáját.
Hát pedig nem a párod a furcsa. :)
A fogkefe termèszeresen szemèlyes használati tárgy, de az ilyen, hogy fogkrèm, meg fogselyem? Közös háztartásban, közös kasszán? Ez nagyon furcsa lenne. Ezzel az erővel lehetne külön ketchup is nèv szerint felbontva a hűtőben, külön dobozban cukor, külön wc guriga feltève ès mèg sorolhatnám. Ezek sem különben egy tubus fogkrèmnèl. Belathatod, hogy teljesen èletszerűtlen lenne. Illetve már be is láttad, ez igazán pozitív.
A szájvizet meg használhatjátok úgy, hogy külön pohárba öntve, ne abba igyatok bele. Vagy ahogy gondoljátok.
Szerintem is a kérdező a fura,de
Azt gondolom az együttélés alapvető feltétele a tolerancia és a kompromisszumkészség. Nekem is vannak rigolyáim, a páromnak is, de egyik sem olyan óriási, ami a kapcsolatunk rovására menne. Ha most azt találná ki, hogy használjunk külön fogkrémet, hát nem egy nagy kaland. Tiszteletben tartanám, hogy neki ez fontos én meg nem halok bele, hogy egy másik tubusból nyomjak. :)
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!