Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Zavarna ha a barátnőtök az alábbi, illetve ahhoz hasonló zenéket bömböltetne otthon, pl. takarítás, vagy készülődés, sminkelés közben?
Itt a zene:
https://www.youtube.com/watch?v=bNYrjcy8QCY
Zavarna a dalszöveg, komplexusosak lennétek tőle, félnétek, hogy a barátnőtök is ilyesmire vágyik?
"mondjuk nem tudom, hogy lehet úgy zenét hallgatni, hogy azt se tudod, szimpla tiniszerelemről énekel az előadó benne, vagy a nagyanyja születésnapjáról."
Idén leszek 50, és mivel a Kádár-rendszerben jártam iskolába, ezért 14 éves koromban kezdtem az angolul tanulást, tehát MINDKÉT változatot viszonylag tudatosan átéltem. Persze az is igaz, hogy az angolul tanulásom nagyjából egybeesett a felnőtté válásom kezdetével. Mindenesetre fogalmazzunk úgy, hogy rettentően illuzórikus, egyfajta hamvas ártatlanság és semmit sem tudással való pozitív hozzáállás jellemző arra, amikor az ember a szöveg totális nem értésével hallgat zeneszámokat. Naná, hogy sokszor abszolúte mást gondol bele a szám feltételezhető tartalmába, mint amiről az valójában szól.
" Előző voltam: összefoglalva: a szöveg egyre pontosabb értése pedig leginkább egy kijózanító pofonnal ér fel."
Valamelyik rádió futtatott egyszer egy műsort, ahol nagy külföldi slágerek fordítását mondták el prózában (nem műfordítás volt, nem törődtek rímekkel, meg ritmusképlettel, csak simán elmondták, hogy mit mond az énekes szó szerin).
Viccesen kijózanító volt az is, mikor a hatalmas slágerrő amit mindenki egész nyáron dalolt, kiderült, hogy a legbugyutább egyszerű semmitmondó dalszövegek :)
Zavarna, minden ilyen "zene" amit erre a sablon loop-ra szövegelnek...
Ahogy a flexelős, turmixolós, légkalapácsos "zene" is zavar.
#73 decapitato-ról írsz? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!