Introveltátak! Ti hogy oldjátok meg összeköltözés után az egyedüllétet?

Nekem is szükségem van az egyedüllétre, amit a párom maximálisan elfogad. Számomra alapvető volt, amikor összeköltöztünk, hogy olyan lakást találjunk, ahol minimum 1,5-2 szoba van, hogy eltudjak vonulni, ha arra van szükségem. Amikor hazaérünk, mindig átbeszéljük kinek milyen napja volt, kivel mi történt. Van hogy belemélyedünk és azon kapjuk magunkat, hogy átbeszélgettük az estét és van hogy érzem, hogy most nincs kedvem és ő is érzi rajtam, ilyenkor mindenki azt csinál, amit akar. Akár egymás mellett a kanapén, akár külön szobában, nincs ebből baj. Egymásra kell érezni, mikor jöhet a közlendő és mikor fáradt hozzá a másik. Akkor van baj, ha elbillen az egyensúly valamilyen formában. (Sosem hallgatod meg, sosem hagy neked békét, blabla) Törekedni kell az arany középre.

Nekem van olyan szerencsém, hogy a társasházunkban sok a fiatal. Többekkel összejárunk és pl. a közvetlen szomszédunkkal nagyon jóban vagyunk, baráti a kapcsolatunk. Ha nekem kell az én idő, van hogy a párom átmegy xbox-ozni (felnőtt férfiak miihh!?). :D Én meg imádom, hogy akkor pár órát biztosan csend van a lakásban és azt csinálok, amit akarok.

Az is előfordul, hogy mivel mindkettőnk szülei vidéken élnek, egyszerűen csak azt mondom, hogy "sűrű elnézést anyukádtól, de most szeretnék egyedül lenni, menj egyedül". És ő megy. Megérti, én bezárkózom 3 napra és kisimítom a ráncaimat, aztán mintha felvarrták volna őket, olyan lelki nyugalommal, jó érzéssel várom őt haza vasárnap este. Persze viccelődni szoktam, hogy nem is hiányzott, laknék itthon egyedül is. :)

Szóval van remény. Sok kapcsolatom ment amiatt gallyra, mert erőltették a matrica stílust, vagy mert garzonba költöztem össze a párommal és egyszerűen egymás agyára mentünk egy légtérben. Pontosabban ő az enyémre és utána már elindult a cunami. Miattam lett vége, nem tagadom.

3 éve együtt élek a párommal, lassan férjemmel és még mindig azt mondom tökéletesen alkalmatlan vagyok együtt élésre. Aki ismer minket, mindig fennakad azon, hogy mi ilyen "lazán kezeljük" a kapcsolatunkat. Nem kezeljük lazán, csak megmaradtunk két önálló egyéniségnek, saját-saját baráti társasággal és szeretünk egymástól függetlenül is programokat csinálni, annál édesebb utána egymásra találni. Szerencsére a közeli barátaink hasonlóan gondolkoznak, a legjobb barátnőim ugyanilyen antiszoccok, úgyhogy jól megvagyunk. :D

Szóval ne parázz. Inkább csak ne erőltesd magadra azt, ami nem megy. Az elején biztos lesznek ebből nehézségek (nálunk is voltak, nagyon komolyak), de ha egymásra éreztek, akkor megtaláljátok azt a kompromisszumos utat, ami mindkettőtöket egyensúlyban tart.