Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom házából ki akarnak utálni a szülők, mit
tegyek?
Figyelt kérdés
Középkorú pár vagyunk, mindketten elváltunk már egyszer. Egy éve vagyunk együtt, és fél éve költöztem a párom házába, mert ő ezt szerette volna. A saját keresetéből vette, de a felújításnál rengeteget segítettek a szülők. Csak most derült ki, hogy ezzel jogot formálnak arra, hogy megmondják, ki költözhet oda és ki nem. És én nem. Nem ilyen nőt képzeltek a fiuknak. Engem ez roppant módon bánt,mármint az,hogy állandóan hangoztatják, beleültem a készbe, a fiuk házába. A párom azt mondja, ne törődjek vele, az számít, amit ő mond. Ezt tudom is, mégis legszívesebben albérletbe költöznék, persze, a párom azt mondja, őrültség lenne.
A párod háza, az ő nevén van. Gyűjtsetek össze annyi pénzt, hogy vissza tudjátok adni a felújítás árát a szülőknek, aztán meg lehet nekik mondani, hogy innentől kuss van.
Párod miért nem állítja le őket?
2019. szept. 27. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
2/12 A kérdező kommentje:
Már felajánlotta nekik, hogy kifizeti, de megsértődtek, hogy nem azért csinálták.
Egyenesen sohasem nekem mondják, csak visszahallom.
2019. szept. 27. 11:20
3/12 anonim válasza:
A párodnak kellene leállítania a szüleit, de keményen és határozottan, ha kell, akkor a kapcsolatot is minimazálnia kellene velük, legalább egy darabig. Én elgondolkodnék, hogy megéri-e egy olyan kapcsolatban élnem, ahol annyit se érek a páromnak, hogy kiálljon mellettem, amikor a szülei megaláznak.
2019. szept. 27. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
4/12 anonim válasza:
Az számít amit a párod mond, csak azzal foglalkozz.
2019. szept. 27. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
5/12 anonim válasza:
"mégis legszívesebben albérletbe költöznék"
Ugye azt tudod, ha ez megtörténne az olyan változásokkal járna, hogy a prémium márkák és a de luxe kiszerelések helyét átvennék a Tescogazdaságos és Spar Budget termékek, nincs több drága program, mert az albérletárak röhejesen magasak?
2019. szept. 27. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
6/12 Savlekotő válasza:
Költöznék,egyedül,főleg mert egy középkori pasit még mindig a szülei befolyásolnak az ciki..
2019. szept. 27. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
7/12 anonim válasza:
Párod álljon a sarkára. Hiába az anyja, most már Te vagy a családja, az anyuka mögéd szorult. (valszeg ezért is rühell téged)
Kedves Anyuka:
1. Fogadd el a felújítás árát, hogy ne legyen "jogod" (mintha eddig lett volna) belepofázni magánügyekbe
2. Ne fogadd el, nem azért adtad hogy visszakapd - így ismerd el, hogy semmi jogod beleszólni a fiad életébe.
2019. szept. 27. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
8/12 anonim válasza:
És ezt konkrétan meg is mondták neked, vagy csak úgy érzed? Lehet te beszéled be magadnak és igazából senki sem akar kiutálni sehonnan.
2019. szept. 27. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
9/12 anonim válasza:
A párod helyébe leállítanám a szüleimet. Először finoman, majd ha folytatják, keményen.
2019. szept. 27. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
10/12 anonim válasza:
Ne is foglalkozz velük,a párodé a ház.Én a helyébe visszafizetném amit a felújitásra adtak és megmondanám,hogy le lehet szállni rólunk.Felnőttek vagytok,nehogy már úgy táncoljatok ahogy ők fütyülnek.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!