Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


Elsősorban azért fordulok hozzátok, mert szeretném tudni volt-e hasonló helyzetben valaki, ha igen hogyan orvosolta, vagy ha nem, akkor szerinte mit lehet ilyenkor tenni.


A párom (32N), mindig is egy nagyon dolgos hölgy volt. A fővárosban élünk, tele munkalehetőséggel, és mindketten mindig rendes főállásban dolgoztunk. Ő több hónapja, egészségügyi problémákra hivatkozva, illetve pénzt örökölve, ott hagyta a munkáját, amit én még támogattam is, mivel tényleg nem volt jól. Azonban mára teljesen elfajult a helyzet. Valamennyi pénzét befektette, a többit teljes mértékben elszórta. Amíg ő otthon volt, én továbbra is dolgoztam, és minden költségvetéshez hozzájárultam. Egy időben elszaladt vele a ló, hiába figyelmeztettem, még ő nyugtatott, hogy ő most szeretné kiélvezni ezt, és költekezni. 2 naponta 30 ezres vásárlások (és ez csak a kaja...), ahogy tudtam beleszálltam, de egy idő után átlagfizetésből nem tudtam az ekkora költekezéset finanszírózni.

Ha valamiből az olcsóbbat mertem venni, ő lenézően nézett rám, visszatette, és inkább vegyük a drággábat, mondván hogy neki van pénze. Nem értettem, hisz azelőtt egyszerűen éltünk, és azért olyan nagy összegekről nem volt szó, amilyen hevesen ő azt költötte, akárhányszor kértem, hogy én nem tudom tartani ez a tempót (mivel mindent “felesben” alapon éltünk/élünk), általában veszekedésbe bonyolodott.


Most ott tartunk, hogy se pénze, se munkahelye, minden hónapban velem veszekszik emiatt, de dolgozni nem hajlandó elmenni, mert vagy a munkahely “szar”, vagy más kifogása van.


Olyan mintha tőlem várná el, hogy tartsam el, ami nyílván nem tarthat örökké. Szerintem sokkal jobb lett volna akkor bankban tartani a pénzét, és dolgozni tovább, de hallani sem akart erről.


Nem értem mit tehetnék, mert ami neki fontos kiadás, az mindig előtérbe van helyezve, ha én szeretnék valamit, az meg mintha nem is lenne kiadás, úgy hogy mindeközben csak én dolgozom.


Ami pénzt én költök semmibe van véve, 10-20 ezres vásárlások után is mondogatja hogy éhezünk, meg üres a hűtő, meg hogy ő így lefogy.


Ha azt mondom hogy én is dolgozom, meg minden ember, akkor rögtön sértésnek veszi, és tovább veszekszik.


Hogyan lehetne ezt orvosolni?

Tudom, jön a most rakjam ki, hagyjam ott a francba, de teljesen normális közösen fenttartott háztartás volt, elszaladt vele a ló, nem tudtam kontrolállni, és most teljesen képtelen létezni. Nem érti meg könnyebb lenne ha ő is dolgozna, nem mellesleg sok terhet levenne a vállamról, mert nem kéne túlhajtanom magam.


Köszönöm a válaszokat


2019. júl. 26. 10:59
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
87%
Postafordulatával küldöm neked a tökeidet
2019. júl. 26. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
60%
Ez már valami betegség. Beszéld rá egy pszichológusra.
2019. júl. 26. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Baromi hasznos vagy kedves első, a tökeim megvannak, visszapostáznék egy jó nagy szájbaverést neked :D
2019. júl. 26. 11:19
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Miért minket kérdezel? Üljél le vele és beszéld meg, hogy ez így nem mehet tovább. Összeszedi magát vagy vége.


Amit tehetsz: ezentúl teljesen külön számlán legyetek; ha nincs miből megvenni a kenyeret, el fog menni dolgozni...

2019. júl. 26. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

2.


Köszi a normális választ. Az a helyzet, tényleg egy nagyon normális nő volt. Sosem volt neki büdös a munka. Nem volt pénzéhes, visszafogott volt, nem voltunk anyagilag megszorulva soha, de átlagosan éltünk. Egyszerűen nem képes kiszakadni ebből hogy nincs pénze, de nem is dolgozna. Mintha továbbra is azt várná hogy otthon lehessen de pénzzel, viszont én biztosítsam ezt, mert neki már nincs amiből tudná.

2019. júl. 26. 11:21
 6/13 A kérdező kommentje:

3.


Szerinted ha egy felnőtt férfi ide fordul tanácsért, hány száz alkalommal próbált vele beszélni? Sokkal gázabb kérdések vannak...ha külön számlán vagyunk max. azt érem el hogy “én nem segítek neki semmiben, meg amúgy is mire költöm a pénzem?!”, megpróbáltam már.


A vicc az egészben, hogy egy teljesen működő kapcsolat, pár hónapja még anyagilag is működő volt, és egyszerűen szétesett agyilag.


Hiába látom azt megoldásnak hogy segítségre van szüksége (maximálisan tőlem is megkap minden támogatást) a legapróbb tanácsokat is támadásnak veszi.


Pl. Ha mondom hogy ha nincs pénz, dolgozni kell, ami egy tanács, és ebben a helyzetben tényleg a legegyszerűbb megoldás, akkor ő rögtön támadásnak veszi, és 2-3 órán át mindent amit szerinte tettem az évek alatt megkapok. Mondtam neki tiszta óvoda, volt hogy elmentem, mert sajnos büszke alak vagyok, de hülye is mert sajnálom.

2019. júl. 26. 11:25
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Azt döntsd el, hogy kinek csomagolsz össze, neki vagy magadnak. Ott kell hagyni, aztán ha üres a hűtő, majd összekapja magát.

Elkényelmesedett. De te így akarod leélni az életed?

2019. júl. 26. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%
Otthagynám az üres hűtővel, aztán elgondolkodhatna.
2019. júl. 26. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd ott minél hamarabb. Remélem nem költöd rá az összes pénzed.
2019. júl. 26. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Mantrázod azt, hogy teljesen normális nő volt, etc.

Igen, "volt", most már nem az. Ha már száz beszélgetésen túl vagytok és egy ilyen triviális, alap dologban sem tudtok megegyezni, akkor nincs hová tovább tanácsot adni vagy diskurálni.


Neked kell vele élned, nem nekünk, de ha az én párom így megbolondulna akkor nagyon kemény és rövid ultimátumot adnék neki, ha pedig a határidő lejártáig nem rendeződik a helyzet, akkor nézegetheti egyedül, hogyan nő a fű.

2019. júl. 26. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!