Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudja, hogy el tudja-e fogadni velem együtt a kisfiamat is. Volt valaki hasonló helyzetben?
1 évvel ezelőtt megismertem valakit, és egy ideje komolyabbra fordult a kapcsolatunk.
Van egy 2 éves kisfiam, ő ezt kezdettől fogva nehezen tudta elfogadni. Konkrétan egy ideig szüneteltettük is a dolgot, mert akkora akadálynak látta.
Aztán folytattuk, mert egyébként jól működik a kapcsolat.
Viszont távol élünk egymástól, és ha tovább szeretnénk lépni, közelebb kell költöznünk egymáshoz.
Az nem opció, hogy ő elköltözzön a városból ahol él (valóban nem, most nem fejtem ki miért).
Így azt mondta, szeretné ha én költöznék a gyerekkel, hogy megpróbáljuk, működik-e így a kapcsolat, hogy el tudja-e fogadni a kisfiamat (neki nincs még gyermeke).
Azt mondja, biztos benne, hogy szeret, de abban bizonytalan, hogy engem akar-e így (gyerekkel együtt) hosszú távra. Mert nem volt még ilyen helyzetben, nem élt még más gyerekével, és nem tudja, hogy képes lenne ezt így vállalni. Ahhoz, hogy tudja, látnia kell, milyen lenne a hétköznapokban.
Én viszont félnék felégetni magam mögött mindent, a gyerekemet elrángatni ebbe az irányba, ha ez ennyire bizonytalan a részéről.
Viszont nem tudom, nem-e csak a félelem az ismeretlentől mondatja-e ezt vele, mert amúgy egy felelősségteljes, érett férfi, csak szeret mindent nagyon meggondolni.
Ezért szakítani se szeretnék rögtön, hisz lehet, hogy simán megugorná, csak egy félelem.
Volt valaki hasonló helyzetben? Hogyan alakult? Tippet is szívesen fogadok, hogy hogyan tudnék segíteni neki ebben.
Van egy mondás, bizonyos értelmi szint felett nem szokták félre érteni az emberek.
"Tehenet borjával". Vagy fejben eldönti hogy mindent megtesz értetek! Vagy te elfogadod,hogy nem képes erre. Ha ő mindent megtesz akkor is lehet probléma. Na persze sok múlik rajtad is...azért egy kisgyerek befolyásolható nevelhető és ki másra mint rád hallgat.
Van némi tapasztalatom sajnos annyira pedáloztam a gyereknél, hogy anyuka elhanyagolt érezte magát:(.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!