Miért nem tudok hinni a házasságban és az együttélésben?

Jó, ha van egy jó minta (szülőknél, rokonoknál fellelhető összhang). A házasélet nem mindig rózsaszínből áll: vannak nézetkülönbségek. Kellenek is, mert ha nincsenek, akkor az egyik csak parancsol, megszabja mit, hogyan, mi a jó és mi a helytelen, míg a másik csak minderre bólint/hat (ugyanis neki nem lehet ellenvéleménye).

Ismerkedés, randevúzás idején sokat kell beszélgetni. Bármiről! Ekkor tudod meg, hogy a másiknak miről mi a véleménye. Ekkor összeveted a magad véleményével. Ha apróság, ill. ha el tudod viselni egy életen át, akkor nincs probléma. Ha szöges ellentétben áll veled, akkor mérlegre kell tenni a dolgot. Cserélj véleményt a fiúval. Mondd el neki a magadét, ő pedig válaszoljon. Próbáljatok VÉGLEGES közös nevezőre jutni, de ez idővel se jöjjön ismét elő.

Az ember társas lény, tehát társra vágyik. Jó minta esetén ő is szeretettel és szívesen lép házasságra, mert ezt a jó mintát képzeli el magának is. Ez vonatkozik a házasság nélküli együttélésre is. Szerető társ nélkül a fiatal még csak-csak megvan, de amint idősödik, egyre inkább érzi a szürke magányt a kéznél levő segítség hiányát. (Persze, vannak szülők, akik különböző okokból kifolyólag magukra maradnak, de ez nem általános. Minden alól lehet kivétel).