Ti nem irigylitek néha ezeket a kitartott lányokat?

Azt biztos nem, hogy egy ilyen kapcsolatban 5 év alatt lazán lehet 10 évet öregedni.

Sport és egészséges táplálkozás ide vagy oda , lsd , ott az özv. Vajnáné is, hiába kapott meg minden anyagilag, azért jócskán öregedett a papóhoz, amíg élt. Már nem az unokájának, hanem a lányának nézett ki.

Kitarthatna már engem is végre valaki...

Viccet félretéve baromira irigylem, de mégis úgy alakítottam az egész életemet, hogy minél függetlenebb legyek a férfiaktól. És tudom, hogy ezt nem tudnám feladni.

A született feleségek c. Sorozatban volt egy rész, ami erre tökéletesen választ adott nekem:

"Beraktam egy szép nagy házba, adtam neki pénzt, és ha nem volt boldog, vehetett magának egy új ruhát. Láttad a gardróbot. Gondolhatod mennyire lehetett boldog. "

Én azt hiszem inkább a boldogságot választom.

Az elején izgalmas, hogy bármit megvehetsz, bárhova elmehetsz, és szinte semmit nem kell tenned érte, de ahogy fogynak a megvehető dolgok, a 20. egyberuha megvétele, már nem fog boldoggá tenni, és egyre jobban elkezdenek hiányozni azok a dolgok, amiket pénzen nem lehet megvenni.

Igen irigykedem rájuk, mert énis kipróbálnám egy darabig ezt az életet, hogy bármit megvehetek, és nem kell azt néznem, hogy vajon belefér-e a keretbe vagy sem, de tudom nagyon jól, hogy pár év múlva ugyanolyan boldogtalan és kiégett lennék, mint ezek a nők. Ilyenkor elszáll minden irigységem, és átértékelem az egész életemet, és eltölt boldogsággal, hogy míg ezek a nők ülnek magányosan a ruhahalom tetején, a luxusvillában, addig én el tudok menni hétvégén a férjemmel és a gyerekkel egy állatkertbe.

Azt hogy az én férjem törődik velem, itt van, ha szükség van rá, megbízhatok benne, nem adnám oda semmi pénzért.

De egy lottó 5öst nem utasítanék vissza...

Én nem tudok olyanról aki fél éve van együtt a pasijával, és olyan szinten alátennek bármit is, mint amit a kérdésben is írsz.

Mindenesetre Magyarországon megszokott hogy máglyára tennék azt, akit eltartanak otthon. Itt most nem arról van szó, akit eltart a férje három műszakban, és alig marad pénz, hanem arról van szó, ahol nem hiányzik a másik fizetése.

Ha nekik ez jó, akkor miért fáj egyeseknek? Nem kell jönni itt a "féltem a nőt" dumával. Irigység a jó szó erre.

Az adott páron kívül senkinek semmi köze ehhez. Még a kérdésben szereplő emberekhez sem, ezt kellene megérteni végre az embereknek. Ja, nem megy, hisz az a fránya féltékenység meg irigység...

Igen, mindenki azt ír ide amit akar, de ha valaki őszintén le meri írni, hogy él, azt legszívesebben megköveznék az oldalon.

Vàllalom.

Amikor vàlàs utàn megismertem pàromat, dolgoztam.Nem ismertem az anyagi helyzetét, mégis beleszerettem, ő pedig belém, kisgyermekes nőbe.

Viszonylag hamar (1 hónap) összeköltöztünk, vilàgos lett, hogy ő milyen életszínvonalon él.

Beteg lettem (mérgezés), otthagytam a munkahelyem.Ő a legkevésbé se bànta, hogy mindennap főzök, rendben tartom a hàzat, az udvart, kedvemre kertészkedhetek, írhatok.

Mostmàr 4 éve itthon vagyok, hosszabb-rövidebb megszakítàsokkal.

Jövő héttől megyek dolgozni, de csak annyit, amennyit akarok, főnököm azt mondta, ha heti 2 napot, akkor annyit, ha 3-at, akkor annyit.

De köztünk érzelmek is vannak.

Itt ahol mi élünk, nagyon sok nő otthon van, főzőcskézik, gyerekeket nevel, elszöszöl az udvaron.

De szerintem ez teljesen màs, mint ami a kérdésben szerepel.Azok a lànyok kötve hiszem, hogy boldogok, a luxus csak egy darabig kielégítő, egy idő utàn üres lesz az élete, úgyhogy azt az életet nem irigylem, de azt sem, aki hàztartàs mellett reggeltől estig gürizik.