Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek a valóéletben mennyi férfi láthatja így a nőket?
Gondolom, nem ez a megfelelő kategória, de abban bízom, hogy itt többen veszik észre a kérdést, mint vennék máshol.
Már maga a cikk is felvet bennem néhány (költői?) kérdést. Például azt, hogy miért nem bízzuk a felnőtt emberek saját megítélésére azt, hogy szerintük mi nyújtja a legnagyobb boldogságot nekik az életben. Vagy az, hogy miért szeretünk úgy tenni, mintha nőként csak a 20 évesen házasodást, a négy gyerek megszülését, a háztartás egyedüli vezetését, illetve a multicég(ek)nek való becsicskulást, a ranglétrán való felfelé mászást, a jövedelemfelhalmozást lehetne kitűzni, mint megvalósítandó életutat (ezt hívják hamis dilemmának). Vagy azt, hogy miért nem ejtünk egyetlen szót sem a családi élet és a gyermekvállalás nehézségeiről.
De ami igazán figyelemre méltó, az a hozzászólások szekciója. Kiemelnék néhány gondolatot, a teljesség igénye nélkül:
„Meg a karrier gyakran teljes embert kíván időben is, emellett bizony nem jut mindenkinek ideje arra hogy még fitneszmodellnek is nézzen ki, namost a nőknél a külső bizony lényegesebb a húspiacon, sőt.”
„Mondom anyámnak, hogy én azt akarom, hogy a kislányom megházasodjon és magyar gyerekeket szüljön hamar! Minek menne egyetemre, tök fölösleges! Erre ő: de hát olyan okos. Épp azért b@zmeg! (Jó, anyámnak nem b@zmegolok, de majdnem.)”
>>>>> erre válaszul: „Én úgy vagyok vele, hogy amíg az állam fizet egy iskolát addig azt csinálja meg, közben keressen egy magánál 10-15 évvel idősebb pasast (legyen okos időben kihalászni a kevés normális egyikét), menjen hozzá és szüljön gyerekeket. A harmincas évei második felére meg elkezdheti a munka frontján.”
„A karrier életutat jelent és a nőket először tanulni engedik (itt a hiba) utána kamatoztatni a megszerzett tudást és 30 felett jöhet a gyerek amikor bárhol találhatnak lúzer donort.”
„Nincs menekvése emiatt a nőnek ebből a körből. És még sokáig nem is lesz, mert egész egyszerűen sokkalta jobban fogják őt az ösztönök és sokkalta jobban viselkedik ösztönlényként, mint a férfi. Nem véletlen például, hogy némely nő inkább férfitársaságot keres és jobban érzi magát férfitársaságban, mert érzi azt a más szellemi közeget és jól esik neki, amit a férfiak tudnak nyújtani.”
Az a tény ijeszt meg és aggaszt igazán, hogy nem tudhatom, hányan jönnek szembe velem az utcán nap mint nap, akik fejében meg szokott fogalmazódni ilyesmi, és őszintén szólva nem szeretném, hogy hasonló férfiak jelen legyenek az életemben. De mi van, ha kvázi esélytelen valaki olyat kifognom, aki emberként néz rám, és abban hisz, hogy nemtől függetlenül az egyéni elképzeléseink szerint kell alakítanunk a saját életünket?
(Fel vagyok ám készülve a savazásra is, mert mégis csak a gyk-ról beszélünk.)
#14
„Egyre több olyan 30 feletti nőt látok akinek tök jó karrierútja van de érzi hogy hiányzik az életéből a család […]”
Oké, de miből gondolod, hogy ugyanez a nő elégedett lenne az életével, ha az csak szülésből, főzésből, takarításból állna, és nem kapna semmiféle lehetőséget arra, hogy fejlődhessen ő maga is, mint egyén? Nem értem, miért nyomatod ezt a versenyszféra szöveget te is, szerintem a legtöbb ember (akár férfi) nem presztízsre és állandó stresszre vágyik, hanem arra, hogy csinálhasson olyasvalamit, amit élvez, és keressen vele annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy egyedül is életben tudjon maradni, ne legyen más emberekre utalva. Azt meg remélem, senki nem gondolja komolyan, hogy egy 35-40 éves nőt nulla, azaz nulla munkatapasztalattal (mert még ha nem is írtad ezt le, látszólag elfogadtad az álláspontot) tárt karokkal fogad majd és szívesen foglalkoztat bármely munkáltató is.
#16
Nem egészen ezt tapasztalom. Sokkal inkább azt, hogy aki kezdetben kedvesen viselkedik velem, egy idő után elkezd el-elejtegetni helyrerakó megjegyzéseket arról, hogy szerinte nőként milyen irányba lenne _helyes_ terelgetnem a saját életemet. De a félelmem nem is az, hogy nem leszek képes kiszűrni az ilyet, hanem az, hogy végül mindenkit (vagy majdnem mindenkit) ki kényszerülök szűrni, annyira ritkaságszámba megy a másmilyen felfogású férfi.
#20
„Nem lehet embereket ennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozni.”
Nyugi, volt kommentelő, aki azt boncolgatta, hogy mennyivel faszább lenne már, ha anyagi függésben élne a feleség a férjétől, mert akkor sokkal jobban tisztelné őt, és a szerepek is egyértelműbbek lennének. :D
#21
„Mi lenne, ha egy-egy kétségbeesett férfi is így állna hozzá a nőkhöz, olvas elég rémségeket róluk az interneten, aztán beparázik, hogy "valóéletben vajon minden nő olyan, aki szembejön az utcán?"”
Miért, talán nem ez történik?
Láthatod, hogy ezek a férfiak nem általános megállapításokat tesznek a nők viselkedésére vonatkozóan, hanem meg akarják szabni, hogy milyennek KELL lennie egy nőnek. Érzed a különbséget?
#30
„rendszeresen írt oda a hírhedt, magát MGTOW-nak tartó Huffnágel is, aki nők erőszakolására és verésére is buzdított már, kilinkelte pl. a számára nem szimpatikus nő elérhetőségét, és hasonló finomságok.”
Felkeltetted az érdeklődésemet, lehet, hogy egyszer utána fogok nézni, biztos vagyok benne, hogy felcseszném az agyam, ha mostanában tenném.
A konzervatív felfogástól már eleve az az ötlet messze van, hogy nőket ne engedjünk tanulni, de valahogy sejtettem, hogy a férfihang tudja ezt fokozni tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!