Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit irjak a srácnak aki más lánnyal jött össze helyettem es nekem baráti alapon ömleng rola?
Ismerkedtünk. Nekem ő tetszett, de első tali után folyamatosan csak a chatelésnél maradt es kihuzta magát a 2.randi elől de ez mellett folyamatosan kedves volt velem, bokolt, hamis reményeket tartva bennem.
Egy idő mulva kezdett elegem lenni, felhoztam témába hogy udvarol nekem más (ami nem igaz), de kivancsi voltam hátha feléled benne valami vadászösztön irányomban, vagy legalább hat e rá.
Nos totál közömbös maradt, nem mozdult meg benne semmi, ugyanugy kedves baráti maradt velem továbbra is.
Mindig azzal hülyitett h csak velem chatel. De miutan en elkezdtem irkalni más pasikrol, igy ő is elkezdett egy csajrol h kit fűz éppen, tőlem kert tanacsot arra is hova vigye randira.
Most meg ecseteli hogy pozitivan alakul, reméli beleszeret stb, közben meg egy megunt es kidobott gyerekes anyárol beszél.
Most hogy mit irjak neki ezekre hogy ne én legyek az égő a szemében hogy "elbuktam", en nem kellek, es rosszul esik, hanem probalnék megmaradni emelt fővel hogy lesz.rom, en is közömbösnek lenni, sok sikert kivanni, es lehetoleg nem most kilepni, mert akkor egy az egybe le lehet vágni hogy ugy fogom fel hogy en vagyok a szerencsetlen aki helyett mast valasztottak es tipli van.
Szoval mi a sz.rt irjak neki mikor itt ömleng az első csokjukrol meg h milyen gentleman vele etterembe hivja stb, hogy ne ugy nézzen ki h engem ez bant. De mégis vegye a lapot es haggyon békén ilyenekkel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne haragudj, de ennek köze nincs az anyákhoz. Szimplán annyira ellenszenves a személyiséged, hogy ezt hozza ki az emberekből.
Nézzük, mit is írtál:
"Egy idő mulva kezdett elegem lenni, felhoztam témába hogy udvarol nekem más (ami nem igaz), de kivancsi voltam hátha feléled benne valami vadászösztön irányomban, vagy legalább hat e rá.
Nos totál közömbös maradt, nem mozdult meg benne semmi, ugyanugy kedves baráti maradt velem továbbra is."
Nem, attól, hogy valaki beszélget veled, nem akar felszedni és nem jössz be neki. Leírtad, hogy totál közömbös maradt, szóval nem szívatott és semmi. Nem érdekled, ennyi a történet.
Nem, akkor sem érdekled, ha bókolt. Én is írok szép dolgokat lány barátaimnak, mert szerintem ez a normális. Ha csinosan öltöznek fel, akkor közlöm. Ők pont ugyanígy megmondják, hogy jól áll a hajam vagy ilyesmi. Ettől még se én nem akarok tőlük semmit, se ők tőlem.
Na, ezt tetézted még azzal, hogy megunt és kidobottnak állítod be azt, aki lazán lekörözött. A srác jól döntött, sok boldogságot kívánok neki! Egy hisztis kislány helyett egy nőt választott.
És nem, nem kidobott anya vagyok, hanem egy fiatal srác :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Mit irjak a srácnak aki más lánnyal jött össze helyettem es nekem baráti alapon ömleng rola?"
Az még nem jutott eszedbe, hogy baráti alapon? :DD
A kerdes arra vonatkozott, h ki akartam szàllni, nem akarok baratkozni, nem azert ismerkedtunk, csak nem szerettem volna ugy, amibol levagja azt, hogy mindez nekem rosszul esett h hülyitett, hogy ő szamitott nekem. Nem akarom h ezt tudja.
Annyit irtam csak most: Látom vele jo könnyen gyorsan alakul. Csak igy tovább erezd jol magad.
Aki nem erti a stilusom az még bizti nem bratyizott olyannal aki szívatja. Itt bizti mindenki extra cukor azzal aki dobta, atverte. Haggyuk mar az engem oltogatos kommenteket.
Ez a szàm pl pont arrol szol hogy egy csajis tagadja nem a srác miatt sir, hanem csak homokot fujt a szemébe a szél.
Kb ezen megyek àt. Csak nem drasztikusan. Valahogy le kéne vele zárnom. Csak nem tudom mire hivatkozzak hogy ne tudja mit ereztem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha tényleg ennyire zavar ez téged, akkor összesen írj neki annyit, "Figyelj, nem tűnik fel neked, mekkora tahóság az, hogy az új kapcsolatodról írsz, amikor velem igazából le sem zártad?". Ezzel nem az elbukásodat fogod kidomborítani, hanem azt, hogy ő a bunkó.
Mondjuk azért elég ocsmány, ahogy a másik nőről írsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Gondolom le leszek pontozva, meg én leszek a bunkó, de szerintem érthető, hogy így ír a kérdező a másik nőről, hiszen valamit csak érezhet a srác iránt és féltékeny a kiszemeltjére. Igazából nem is ismerek olyan embert, aki ne mondana kígyót-békát az illetőre, illetve ne nagyítaná fel annak rossz tulajdonságait, akire féltékeny vagy más miatt nem kedveli..Bírom amúgy, hogy ezen az oldalon mindenki olyan fúde tökéletes, meg fúde empatikus, meg fúde éretten kezeli a dolgokat, itt soha senki nem volt még féltékeny, meg nem volt reménytelenül szerelmes, itt mindenki olyan, mint egy robot, hogy ő dönti el, kibe lesz szerelmes és meddig, stb.
Szóval attól még, hogy egy anonim oldalon így ír a csajról a kérdező, még nem feltétlenül lesz szerintem egy rosszindulatú szipirtyó, aki megérdemli, hogy egyedül marad, bár nem tudom, mennyit fognak fel ebből az itt válaszolgató tökély megtestesítői.
Ja meg páran amiatt is támadták, hogy azt kamuzta, valaki más is udvarol neki és hogy biztos emiatt keresett mást a fiú is..Már nem azért, de írta is a kérdező, hogy a 2. randi alól mindig kibúvókat keresett, az még okés, ha csak mondjuk 1-2 alkalommal közli, hogy nem ér rá, rakják át máskorra, de ha a sokadik alkalommal mondaná le, nekem is egyértelmű lenne, hogy csak szivat, szóval szerintem itt megint nem a srácot kell sajnálni. Meg amúgy érdekes, a kérdezővel sosem ért rá, de ahogy közölte vele, hogy más is érdeklődik iránta, neki is egyből lett valakije? És rá már tud időt szakítani? Nekem ez alapján kicsit úgy tűnik, már akkor is megvolt neki a másik csaj, amikor a kérdezővel "randizgattak", csak nem volt mersze megmondani neki, hogy mással van. Vagy megtartotta a kérdezőt ilyen tartaléknak, hogy ha a másikkal nem jönne össze..
Úgyhogy nekem a leírás alapján pont nem az jön le, hogy jajj, szegény srác, akit lepattintott a kérdező :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!