Féltékeny vagyok, elmondom töviről hegyire mi van. Mit tanácsoltok nekem? Ne szóljatok be!

Szinte már nem látok a féltékenységtől a napokban. Lelkileg tök rosszul vagyok. Nő vagyok, eddig két kapcsolatom volt életemben. Egy 1 éves, aztán egy több éves, ami tavaly év végén, néhány hónapja ért véget. És amikor az a kapcsolatom véget ért, akkor felmondtam a béna előző munkahelyemen, mivel csak az exem tartott Magyarországon, és kijöttem külföldre a szüleimhez. Most itt dolgozok, egy olyan cégnél, ahol sok a magyar. És itt kezdtem el ismerkedni, magyarokkal meg külföldiekkel egyaránt. Meg is ismertem valakit, rögtön az elején, és rögtön éreztem is, hogy nagyon vonzó számomra. De nagyon elérhetetlen, hisz voltak férfiak akik próbáltak hozzám közeledni, na ő soha. Pont ő nem, pedig senki más nem érdekelt, csak ő. Szépen lassan magam próbáltam hozzá közeledni, beszélgetést kezdeményeztem újra és újra, próbáltam utalni neki rá, hogy bejön nekem, hátha veszi a lapot, és végre megteszi az első lépést. Igazából csak annyit értem el, hogy jóban lettünk, barátokká váltunk, megbízik bennem, számíthat rám ahogy én is rá, ami ennél a cégnél és ezen emberek közt nagyon fontos. És ez azért jó dolog, meg több, mint a semmi, de mégsem az, amit reméltem. Kellenek a megbízható barátok, igen, de őt nem annak szántam volna... Tudtam róla dolgokat, a magánéletéről, de azt is tudtam, jelenleg függetlennek számít. Ezért élt bennem a remény. És akkor térjünk rá a lányra. Van egy lány a képben, akire eleinte féltékeny voltam, mert szép lány, és mert közeli ismerősök ezzel a sráccal. Ez a lány is olyan, hogy nemrég jött ide külföldre. Még nálam is később valamivel. De aztán már egyáltalán nem voltam féltékeny, mert láttam, hogy gyakorlatilag egymáshoz se szólnak. Elvannak egymás mellett, de nem volt mire féltékenynek lennem. De most meg az van, hogy nem tudom hogy jutottunk idáig. Most se beszélgetnek olyan sokat, de mégis azt érzem, összezártak előttem. Azt látom, ez a lány is a bizalmasa, de sokkal jobban, mint én. Velem maximum jóban van, kedvel, megbízik bennem, bármikor kész nekem segíteni, barátok vagyunk, ennyi. De ez a lány, ez más. Néha-néha már úgy tűnik nekem, mintha fontos lenne neki. Sok időt töltenek együtt, ebből is fakadhat, hogy annak ellenére, hogy olyan hidegen viselkedtek, mégiscsak elkezdtek nyitni egymás felé. De én féltékeny vagyok, mert hallom, hogy belső vicceik vannak, olyan emlékeik, amiknél nem csak hogy nem voltam jelen, de nem is tudhatok róla, mert titok. És sok ilyen van. És van még egy hülyeség is, de ezen ti lehet nevetni fogtok. Egyszer elmentünk kajáldába sokan magyarok, és oda jöttek mindenféle ismerősök. És volt ott egy hapsi, aki régen ennél a cégnél dolgozott, és nagyon jó barátok ezzel a férfival, meg ezzel a lánnyal is (de egyik esetben nyilván egy több éves, másik esetben egy egy-két hónapos barátságról beszélhetünk). És ezt a barátságot az is erősíti, hogy közel laknak. Na, én ezt a hapsit még sosem láttam korábban, de elcsíptem, amikor azon viccelődött, hogy még sosem látta azt, aki nekem tetszik, megosztani valakivel a sörét, szóval itt már valami van a levegőben. Hát, és ki az, akivel megosztja a sörét? Ez a lány. Nem önként amúgy, inkább a lány kissé önkényesen, kérés nélkül tölt ki a söréből mikor otthon isznak, vagy beleiszik az üvegébe/poharába. De mégis, nem szól rá. Hagyja neki. És nyilván a lány se véletlenül lépi ezt meg. Amikor ezen viccelt a férfi, amikor ezt hallottam és megtudtam, akkor a lány elpirulva kerülte a mellette ülő nekem tetsző srác tekintetét (én velük szemben ültem). A srác is mélyen hallgatott, nem mondott semmit.