Milyen mértékben elfogadható, azonosítható az alábbi gondolat?

Az utolsó mondatoddal (Az elfogadás nem azonos az egyetértéssel.) maximálisan egyetértek! Megünnepeltük az aranylakodalmunkat, de még most is van olyan tulajdonságunk, amivel nem értünk ugyan egyet a másiknál, de bő 50 éve elfogadjuk, toleráljuk.

A többi mondattal is (talán) egyet értek, de azért habozom is... Komolyabban el kellene felettük gondolkoznom.

A megítélés ösztönös, nem hiszem, hogy kikapcsolható.

Azonban egy mélyebb ismeretségnél vagy valamilyen + vagy - tette alapján nyilván módosul a kép valakiről és ez akár hullámozhat is.

Az ítélkezést pedig olyan személyek esetén akik szándékosan okoznak kárt másoknak, elég nehéz lenne mellőzni.

Eszerint az állítás szerint a gyilkosok, pedofilok csak nagyobb mértékű indulattal, vággyal rendelkező emberek.

Ezt nem tudom elfogadni. Szükség van erkölcsi értékekre, társadalmi normákra, különben káosz lenne.

Szerintem az ítélkezés is épp attól válik ‘elfogadhatóvá’, hogy mindenkiben benne van valamely mértékben, kivétel nélkül.

Már azért is nehéz nem ítélkeznem, mert ha én kerülnék olyan helyzetbe, engem is bárki elítélne, én mitől lennék kivétel? Az alap probléma meg az, hogy az egész világot nem lehet megváltoztatni, melyben többnyire mindenki ítélkezik. Túl nagy a szakadék a ‘senki’ és ‘mindenki’ között.

"Így senkit nem "szabadna" elítélni, megítélni, embertársainkat."

Ez ilyen tipikus kamu jófiú duma, amit könnyű hangoztatni utána meg vállon veregetni magunkat hogy milyen toleránsak vagyunk. Szerintem vannak erkölcsi érzelmi standardok amik minden emberre vonatkoznak, és akik ezeket megsértik, azok elítélhetőek. Pl. ha valaki féltékenységből megveri a párját az elítélendő. Nem lehet azzal mentegetőzni hogy kissebb nagyobb mértékben mindenki féltékeny, ezért nem ítélhető el a féltékenykedő.

Vagy a megcsalás. Ha valaki félreqr az szemét dolog. Nem lehet annyival lerendezni, hogy "másoknak is van, hogy bejön valaki, pedig kapcsolatban van". Mert lehet, hogy bejön valaki, de nem qrok félre mert az csak egy fellángolás.

Olyan érzésem van, mintha valaki ezzel a szöveggel akarna önigazolást keresni a saját hibáira.

Amúgy egy ítélkező embert is épp úgy meglehet érteni, ha azért ítélkezik, mert a kis embertársa problémát vagy kárt okozott neki az indulataival vagy vágyaival.

Ilyenkor van az egocentrikus nézőpont, te ki vagy akadva, ha téged elítélnek, pedig ha te kerülnél abba a helyzetbe, akkor te is ítélkeznél.

Példákkal könnyebb lenne megérteni, hogy miről is van szó, de csak egy példát mondjak, amit nemrégiben hallottam: egy ember megcsalja a párját, és úgy tesz mintha mi sem történt volna, elfogadhatónak véli, hogy hibázott, mert megvannak a saját önigazolásai. Felmerül annak a gyanúja, hogy a párja is megcsalja, erre fel kifakad, hogy “mégis ő hogy képzeli”...

Végtelenül egyszerűsítő, nekem nem tetszik.

De a lényeg: mire akarod használni, mi következik belőle?