Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha nem kellek a nőknek mint pasi, akkor miért háborodnak fel azon hogy csak szexre kellenek nekem?
28 éves koromra már leesett hogy mint pasi nem igazán vagyok megfelelő számukra.
Mert nem törtetek, nincs vagyonom, nem érdekel a versengés, a karrierépítés, nem vagyok szépfiú, leszarom a testtömegindexem, introvertált vagyok, nem vagyok humoros, se beszédes, nincs bennem túl sok érzelem se.
Egyszóval kerülnek mint ördön a tömjénfüstöt!
Na de ha már így állunk akkor én is úgy állok hozzá hogy kizárólag a szex érdekel, hogy megdugjam őket. Hideg fejjel, érzelmek nélkül udvarlok nekik, kizárólag a testiség hajt, hiszen más úgyse lehet.
De amikor ez kiderül én leszek a szemét pasi. Pedig logikus hogy erre játszom, hiszen én nem vagyok versenyképes mint pasi, akivel járnának is.
F/28
Még valami, sosem vonzol be intelligensebb nőket, vagy olyan értékrenddel rendelkezőket, ha te magad sem ütöd meg ezt a mércét. Nem is értem, hogy nem jössz rá, pl erre az összefüggésre. Én ha hülyéket is vonzottam be életem során akár párkapcsolat akár haverok szintjén, mindig azon gondolkodtam el, mi lehet az oka, és mindig én voltam. A megoldás benned van. Ha hülyén viselkedsz, hasonló embereket vonzol. Óhatatlan. Hisz ha baromságokat beszélsz, mint most itt, akkor minden ép lelkű - gondolkodó (!) ember ignorálni fog, még ha kedvesen is.
És hogy a kérdésedre válaszoljak: Nyilvánvalóan nem az a lány háborodik fel, hogy csak szexre kellesz neki, aki nem akar tőled semmit. Például engem is teljesen hidegen hagy, hogy te mit akarnál tőlem vagy sem. Mert nem érdekelsz. Innen nézve, vagy érdekled valamelyest az adott lányt, de leginkább az a sejtésem, hogy hasonló szintű felszínes lányokat tudsz csak valószínüleg megfogni, és mint te is, ők is egó-ból élnek, így egoizmusuk háborodik fel, hogy nem vagy maradéktalanul oda értük. Ez jelent egy szintet... mondom ezt mosolyogva... és azt is, hogy te csak ebből a szintből táplálkozol...
Vagy fejleszted magad, önelemzést tartasz, és az élet célod nem a szex meg a pénz lesz (kizárólag) akkor olyan embereket is meg fogsz ismerni amire nem gondoltál volna... addig viszont marad a felszín. A felszínen meg tudva levő, hogy mindig zavarosabb a víz, mint a mélyben.
Az elméleteddel az a probléma, hogy a múltadban tapasztalt negatív érzéseket olyan nőkre vetíted ki akik erre nem szolgáltak rá. Ezzel nem kritizálni akarlak, mélységesen megértelek. A párom barátnői között van ugyanilyen gondolkodású nő is aki mindennek elmondja a férfiakat a társaságomban egy rossz tapasztalat miatt és általánosít ezerrel, majd 1 nappal később elsírja magát mert rátörnek az emlékei. De legalább ő elmondhatja hogy megpróbálta és nem jött össze neki.
Az elméleteddel az a probléma, hogy csak elmélet és nincs mellette tapasztalat. Ha összeszednéd magad és előbújnál a burokból amit magad köré építettél védekezésül akkor szembesülnél azzal, hogy nagyon sok nő bármit megadna azért, hogy mély érzésű férfival együtt lehessen aki nem csapja be, nem használja ki. Persze nem mindegyik bombázó, lehet hogy nem mindegyik anya típus, de tökéletesen alkalmasak arra, hogy párkapcsolatban éljenek Veled.
Kell a személyes tapasztalat, ha olyan partnert találsz magad mellé akit értékelsz akkor igenis küzdeni fogsz érte és értékelni fogod, de ehhez kell egy összehasonlítási alap. Ne gondold, hogy az emberek többsége elsőre megtalálja az igazit, ez nagyon ritka, de minden egyes próbálkozás után jobban megismered magad és a női nemet és a következő próbálkozásnál már megfontoltabban és körültekintőbben választasz.
41F
A gyk egy jó kis oldal, ahol kérdések formájában kiírhatják magukból az emberek azokat a dolgokat, amik SAJÁT magukban gátak és elakadások.
Cimbora! A te esetedben sem a világgal vagy a nőkkel van a bajod, hanem önmagaddal! Nekem hihetsz, mert én is sokáig másokban kerestem a hibát! Azóta vagyok boldog, amióta szembesítettem magam azzal, hogy ha változást akarok, azt csakis önmagammal tudom megtenni.
Mosolyogj, örülj, dicsérj, kedveskedj stb. Mind, mind ingyen van, és csodákra képesek. Tapasztald meg.
Az élet egy tükör. Rideg vagy? Számító? Introvertált? Mégis mit vársz akkor másoktól? Megjelensz mint egy jégcsap, majd úgy gondolod hogy simogassák meg a fejed, szeretgessenek, felnézzenek rád? Mégis miért?
Vállalj magadért és a cselekedeteidért felelősséget. Innen indul egy férfi. Hidd el, egy nő fel fog rád nézni... A másik meg az, hogy nem tetszhetsz mindenkinek, sőt, lehet hogy 10-ból 9-en elutasítanak! Na és akkor mi van? Semmi! Tapasztalat, átgondolod hogy miben fejlődhetsz még. Szóval én erre biztatlak, meg tudod te is csinálni!
Nézd csak, én vagyok a 40%-os. Tudod miért ennyi? Mert én is olyan búval szeretkezett voltam mint te, mindig másban kerestem a hibát, és itt is leszóltam mindenkit.
Hidd el, van ebből kiút!
Hajrá! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!