Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van értelme így élni egyáltalán?
Nem vagyok beszédes, nem is akarok az lenni, nem akarok olyan lenni mint mások. Nulla barát, semmi ami érdekelne, barátokat meg nem is akarok, nem hiányoznak.
9 éve hogy elvesztettem anyumat, azóta egy elég mély depresszióba voltam. Megéltem pár jót, de ezzel szemben rengeteg rosszat is.
Azon emberek körébe tartozom, akik igazán csak egy embert tudtak szeretni. Na most én rosszul döntöttem és ennek a terhét cipelem a mai napig. Lassan már 5 éve.
Hiába volt valakim, nem hiányzik, nem érdekel, csak az, aki 5 évvel ezelőtt.
Nem idealizálom túl, mert tudom, hogy miket tett, milyen ember lett. Ezért nem is keresem, és amikor egykor, 1 évvel ezelőtt megkeresett, tiltottam és megmondtam neki, hogy nem akarom, hogy az életem része legyen.
Talán bánom ezt a döntést (?) egy kicsit. De olyan szinten tönkre vagyok menne, hogy mindig fáj valamim.
Rosszul vagyok. Mostanában simán végig alszok 12 órákat, fent vagyok kb 2-4 órát és újra aludni tudnék.
Talán csak túlságosan félek a haláltól, hogy nem próbáltam meg újra megölni még magamat.
De úgy érzem, hogy nélküle nincs már semmi értelme az életemnek :'(
válasza:Így szerintem pontosan tudod, hogy nincs. Ezért is javaslom, inkább máshogy élj.
32/f
Amint írtam: semmi kedvem az élethez. Jobb lenne nem élni, mert így csak fáj minden ami van. Boldogság?
Nem hiszek már benne!
válasza:Így szar. Haláltól félsz. Azt hiszem nincs más választásod. Esetleg vásárolhatsz pitont és eteted egérrel.
32/f
válasza: válasza:Mit kellene szólnom? Semmit nem szólok rá; igazából már korábban említettem, hogy magam is így érzek. Olyan semmilyennek érzem az életemet. Nem tartozom sehova.
Már egyszer-egyszer megfordult a fejembe, lehet fel kellene kötnöm magamat. De még ehhez is szerencsétlen vagyok, hogy megtegyem.
válasza:Nézd, előbb-utóbb úgyis meghalsz, mind meghalunk. Szerintem egy próbát megér, hogy jól élj. Hozd ki belőle a maximumot! Nem olyan nehéz ám változtatni bizonyos dolgokon, mint amilyennek elsőre tűnik.
És az a szép, hogy először nem is kellenek nagy változások. A fokozatosság és a rendszeresség elvének használatával nagyon messzire el lehet jutni.
Nem mondanám, hogy az életem során túl boldog lettem volna. Az emberek folyton kinevettek, bántottak, megaláztak. Nem is barátkoztam senkivel nagyon. Illetve nem is beszélgettem. Az a csendes leskelődő voltam nagyjából. Meg néhol már gyereknek is elég agresszív.
Nem bírtam kezelni azt, hogy annyian aláztak állandóan.
Voltak agresszív kitöréseim.
Már kiskoromtól inkább a játékokba menekültem. Még egészen kicsiként Comodor 64, aztán Super Nintendo-s játékok. És azt hiszem szakmunkásba kaptam először számítógépet, viszont netem csak gimnáziumba lett.
A sok köcsögnek hála teljesen semminek éreztem magam mindig is másokhoz képest. Úgy éreztem, hogy nekem nem jár az, mint másoknak. Szerető barátnő, pedig vágytam volna rá, de nem tudtam tenni érte.
30 éves létemre, lassan 31, még mindig ugyan ott tartok, hogy senkivel nem tudnék beszélni igazán.
Ha mondhatom félig meddig boldog életnek, akkor 21-22 éves koromig volt az. Igazából hálát adhatok apámnak, hogy nem éheztem; de viszont ezzel szembe meg nem igazán, mivel tönkre tette anyámat, a minden napos veszekedésekkel, amiket kiskoromtól kezdve meg kellett élnem.
Azért is mondtam, hogy félig meddig 21-22 éves koromig voltam boldog, ugyan is, 2010. január elején édesanyám elhalálozott. Na akkor és ott változott meg minden.
Rá jöttem, hogy mennyire egyedül maradtam. Se barátok, se egy szerető barátnő, aki támogatna.
Aztán jött egy másik szép nagy pofon az élettől. Olyan dologgal vádoltak meg, ami hazugság volt. És éveket elvett az életemből, plusz az életkedvemből is.
És én hülye, pont ebben a rossz időszakomban akartam a legjobban, hogy valaki mellettem álljon. Találtam is, de nem a legmegfelelőbb embert. És a saját butaságom végett túl sokat "bántottam". Ellenem volt az egész világ.
Aztán másfél év után szét ment tőlem. Nos, pont őt nem tudtam elfeledni soha. Rosszul esik, hogy nem jelentettem igazán semmit neki és hogy sosem bizonyíthattam be, hogy más ember is tudtam volna lenni mellette.
Elfogyott már minden erőm azért, hogy én küzdjek a semmiért.
válasza:Ez egy kicsit hosszú, de nézd végig:
https://www.youtube.com/watch?v=e1jpWMGuGxo&
Arra sajnos nem emlékszem, hogy ebben a videóban mondja, de nekem sokat segített az a gondolat, hogy mindenkinek van egy sztorija. Mindenki életének megvan a története. Hát aztán? Kit érdekel? Bármikor dönthetsz úgy, hogy ezentúl másképp csinálod és megváltoztatod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!