Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Manapság a normális élet egy férfi számára az, hogy 35 éves koráig még semmi komolyban nem gondolkozik?
Régebben a kommunizmus idején, még az volt a standard, normális élet definíciója, hogy 20-25 éves koráig mindenkinek illett már megtalálnia a párját és összeházasodni, aztán jöhettek a gyerekek, jellemzően 2 gyerek számított normálisnak. Ez volt akkor egy mintaélet. Az hogy később elváltak, meg szétment a család és úszott minden, az már részletkérdés. Nyilván nem volt kellemes annak aki átélte.
A mai világban meg úgy látom, hogy főleg a férfiaknak a bűvös 35 éves kor a lélektani határuk, hogy addig semmiképpen nem vállalni be semmi komolyat a magánéletükben, csak még kiélni magukat, bulizni, váltogatni a nőket, jobb esetben még egzisztenciát is építeni.
Tényleg ilyen lett a világ, hogy az a normális standard, hogy kb. 35 éves korodig csak laza party arcnak kell lenni, utána meg a pénzeddel kell meghódítani egy fiatal, 25 körüli nőt? Ez lett az új norma?
Ez így megy. Mondom ezt kivétel férfiként. Viszont sok esetben ez nem hobbi, sokkal inkább kényszer az anyagi oldal miatt.
25F
#9
Most miért kell kötekedned és adni azt, mintha én lennék a h..lye?
Nagyon jól tudom, hogy nem én vagyok a világ közepe.
Csupán egy újabb példát írtam nem a saját életemmel kapcsolatban, ami alátámasztja a kérdező b..romságát.
Ja, és nem ez a norma. Jellemzoen nem 10 évvel idosebb pasikhoz mennek hozzá a Nők.
Az első hazasdagukat átlagban a Nők 30, a férfiak 32 éves korukban kötik napjainkban.
További jó elmélet gyártást!
Ja, ez a norma, hogy amíg a férfi egy fokkal szebb az ördögnél, addig mindenbe bele akarja dugni.
35 fölött is, de már csak pénzzel tud hódítani.
Aztán egy 25 év alatti parazita ügyesen teherbe esik tőle, és jujj meg jajj, hát illik elvenni.
Utána a pasi csalja feleségét, mert megutalja, a nő meg a férjet, mert undoridik a löttyedt testétől, és a teherbe esés óta nem szexelt vele.
Én nem ilyen vagyok.. De elcsúsztam a dolgaimmal részben önhibámból részben az élethelyzetem ahonnan indultam miatt és kb 2 év kell amíg valamilyen szintű egzisztenciát kialakítok innen Angliából, hogy meg merjek állni a talpamon egy lány előtt sajnos még nem igazán mernék megállni, magas az önkritikám..
Szívem szerint már tegnap szerelmet vallottam volna neki és megkértem volna a kezét.. De nem merek kockáztatni plusz a reakciójában sem vagyok biztos sőt még abba sem hogy jelenleg ő csak barátként tekint e rám vagy ha jobban "nyomulnék" lehetne e több is.
Annyi biztos hogy szeretem őt és bizakodok hogy haladok a célom felé, melynek központjába őt víziónalizálom.
F32
Exem 36eves korara 2 exfeleseggel+ egy jelenlegivel es 4 gyerekkel buszkelkedhet. 2 kulonbozo anyatol. Mindet komolyan gondolta:D
Tok mindegy ki mikor komolyodik meg ha csak akkor nosulne es alapitana csaladot amikor tenyleg ki is tart a dontese mellett. Inkabb partiznanak addig.
Apam 25evesen nosult, nem elte ki magat, emiatt volt parhuzMos kapcsolata amikor en mar megszulettem, az se jobb.
Nem hiszem h divatbol hazasodnanak/maradnanak a ferfiak szinglik.
Nem pont a 35-öt mondanám, de oké, lépjünk túl rajta. Mondjuk azt, hogy a 18-huszonéves srácok többsége nem akar elköteleződni, nem akar túl komolyat. Nézzük a tényeket:
- Erre a korra eljut a legtöbb pasi oda, hogy rájön, nem csak a szerelemről szól minden. Megcsalták, átverték őket. Rájöttek, hogy nem a kedvességük és törődésük miatt kellenek, hanem az esetek többségében felszínesebb dolgok miatt. Egy részük már el is vált.
- Szeretnének még élni. Ha egyetemre jártak, akkor elég későn kerülnek ki a munka világába.
- Nincsenek biztos anyagiak. Ha nincs jó családi háttér, akkor nincs lakás, kocsi. A semmire meg nem feltétlenül akar mindenki alapozni.
- Ahhoz képest, hogy úton-útfélen minden lány előadja, hogy ő milyen komoly, ez nem igaz rájuk. Komolytalanok, gyerekesek, éretlenek, akikkel nem is lehet komoly kapcsolatot fenntartani. (Gyk is tök jó példa. Ha egy pasi lemeri írni, hogy nem minden nő csodálatos, kettéharapják.)
Saját tapasztalatok, 26 vagyok. Gyorsan átfutva az elmúlt pár évet.
- Gimi óta együtt voltunk a lánnyal, több éves kapcsolat. Kiderült, hogy más pasival is beszélgetett elég "érdekesen". Szakítottam.
- 1 éves kapcsolat. Szerettem, elvoltunk a langyos vízben, de éretlen volt.
- 2 hónapos kapcsolat, a lány teljesen átment hisztisbe.
Lányok vegyesen az elmúlt csak 1-2 évből:
- Jól alakultak a dolgok, aztán egy hétvégére eltűnt. Kiderült, hogy egy drogos sráccal kevertek.
- Szintén jól alakuló dolgok, lelkizés, séta, ilyesmik, kedvel, csók. Benyögte, hogy szerinte nem százas, amúgy meg mindenkinek, még a legjobb barátainak is hazudik.
- Szintén jól alakuló dolgok, benyögte, hogy amúgy pasija van és reméli, hogy nem zavar. De, zavart...
- Bejönnek a telt lányok. 3 telt lány, akik kb. önbizalomnövelős tartaléknak tartottak, aztán mindhárman elmentek valami tinderes helyes-izmos sráccal, aki csak megdugta őket.
- Több depizős, világfájdalmas, midnenenbesértődős, buta lány.
(Mielőtt jönne a szokásos, sablonszöveg, amivel rengetegen szeretnek mindent megmagyarázni: Nem, nem arról van szó, hogy én választottam ilyen lányokat. Többségük saját maga kezdeményezett, egy részüket közös ismerősök mutatták be.)
Ezek után azért annak, aki nyitott szemmel jár és nem az alapján reagál a dolgokra, hogy mindent a neme elleni személyes támadásnak vesz, általában leszokott esni valami tanulság. A gimis osztályomból pl. 16 lányból 4 házas. Az egyikük a pénz miatt, a másikuk megcsalta többször a férjét, a harmadik épp válik, a negyedikkel minden rendben. Ez a 4. az egyik legjobb női barátom és ugyanezeket mondja. Sőt, rengeteg olyan lánytól hallom ezeket, akik tényleg komolyak.
Szóval, 26 évesen miért akarjak komoly kapcsolatot, amikor valószínűleg hiába pazarolnám a lelkem egy részét a dologra és később nagyobb eséllyel találok érett lányt? Így tudok élni, többet szórakozni, nem vagyok kötött semmilyen téren, nem kell senkihez sem idomulnom és még szexet is kapok. És nem leszek egy huszonéves, elvált srác.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!