Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Te ezt gyanúsnak tartanád a helyemben? Vagy normális, hogy így elmondja a csaj?
Párom munkahelyet váltott 4 hónapja, egy vele egy korú csaj is oda került akkoriban, de a csaj pár héttel később.
Mivel ők a legfiatalabbak ezen a munkahelyen, ezért elég jóban is lettek.
Úgy vettem észre, a csaj is olyasmi mint párom, hogy akárkivel össze tud haverkodni.
Néha haza viszi a munkahelyről a csajt (akinek egyébként van élettársa) és egy kolléga is velük szokott menni kocsival így 3-an, de a kolléga mindig párommal szokott járni dolgozni mert egy városban él velünk.
Párom haza ért tegnap, és jött egy üzenete amire figyelmes lettem.
A csaj írta neki, hogy nincs baba, negatív lett a terhességi teszt. Rá is kérdeztem, hogy ezt most mire véljem, és azt mondta, hogy azt hitte a csaj, hogy terhes lett a barátjától, de mégsem szerencsére.
Kicsit érdekes nekem ez, én pl nem osztanám meg egy munkatársammal ha még jóban is vagyunk, hogy akkor “szerencsére nem lettem terhes”
Te ezt hogyan vennéd? Normális? Vagy túl reagálom?
Nem bízol benne, ez a baj.
Sok időt tölt az ember a közvetlen kollégaival, csak ebben a dologban még nincs semmi.
Inkább a ti kapcsolatotok epitesere használd az energiád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!