Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Te ezt gyanúsnak tartanád a helyemben? Vagy normális, hogy így elmondja a csaj?
Párom munkahelyet váltott 4 hónapja, egy vele egy korú csaj is oda került akkoriban, de a csaj pár héttel később.
Mivel ők a legfiatalabbak ezen a munkahelyen, ezért elég jóban is lettek.
Úgy vettem észre, a csaj is olyasmi mint párom, hogy akárkivel össze tud haverkodni.
Néha haza viszi a munkahelyről a csajt (akinek egyébként van élettársa) és egy kolléga is velük szokott menni kocsival így 3-an, de a kolléga mindig párommal szokott járni dolgozni mert egy városban él velünk.
Párom haza ért tegnap, és jött egy üzenete amire figyelmes lettem.
A csaj írta neki, hogy nincs baba, negatív lett a terhességi teszt. Rá is kérdeztem, hogy ezt most mire véljem, és azt mondta, hogy azt hitte a csaj, hogy terhes lett a barátjától, de mégsem szerencsére.
Kicsit érdekes nekem ez, én pl nem osztanám meg egy munkatársammal ha még jóban is vagyunk, hogy akkor “szerencsére nem lettem terhes”
Te ezt hogyan vennéd? Normális? Vagy túl reagálom?
Hát nem tudom, magamból tudnék csak kiindulni: én ilyet kollégákkal nem vitatok meg, mondjuk nem is igazán avatok be senkit a magánéletembe. Pláne ilyen topicot nem beszélnék meg senkivel. De ha ők közvetlenebb típusok, akkor elképzelhető.
Nem mondom, hogy tuti megcsal ezzel, de esetleg egy ideig figyeld még meg a történéseket, ha van valami, le fognak előbb-utóbb bukni. De ebből messzemenően következtetést levonni nem lehet.
Együtt élnek évek óta, és örül, hogy nem terhes.
Vagyis a fő téma a "jajj de xar a kapcsolatom". És az ilyen beszélgetések szoktak úgy végződni, hogy majd a másik jól megvígasztalja.
Szerintem is tartsd nyitva a szemed, mert ha most még nem is keveredtek össze, de ez nem azt jelenti, hogy nem is fognak.
Hogyha én nyitott lennék, és jó barátságban lennék az egyik kollégámmal, akivel nem csak, hogy az időm nagy részét együtt töltöm, de még munkaidőn túl is sokszor együtt utazunk, simán elmondanám, megbeszélném vele, ha ettől félek. Amire egy tök normális reakció, hogy megkéri, hogy majd számoljak be az eredményről, amit, mivel nemrég váltunk el, és így emlékszem rá, valóban meg is tennék.
Szerintem az is lényegtelen, hogy megkönnyebbült, hogy nincs gyerek, hiszen nem hiszem, hogy valaki, aki 3 hónapja van egy munkahelyen, már éppen babát tervezne. Mellesleg azért abban sem látok semmi realitást, hogy megismerkedtek kb. 3 hónapja, mindkettejüknek stabil párkapcsolata van (együtt élnek a párjukkal), majd maximum két hónap és oda jutnak, hogy le is fekszenek egymással, de mindezt úgy, hogy te eddig semmit se érzékeltél az egészből.
Páromtól úgy tudom, hogy ők már évek óta együtt vannak (a csaj meg a barátja), de egy másik ismerősömtől meg úgy tudom, hogy kb tavasszal ismerték meg egymást, és nyáron költöztek össze egy teljesen más városban.
Nekem a csaj már első nap gyanus volt, már akkor sem volt szimpatikus. Mikor kb 10 percig egy légtérben tartózkodtam vele akkor érződött, hogy ő is az a tipus aki mindenkivel mindent képes megosztani, és semmilyen témával kapcsolatban nincs szégyen érzete, hogy ez xy-ra mégsem tartozik annyira.
Párom azt mondja az egész munkahely tudott róla, hogy lehet hogy terhes a csaj. Azóta azt bizonygatja, hogy nem csalt meg.
A beszélgetés úgy zajlott, hogy mikor barátom épp hogy haza ért, írt neki a csaj, hogy mi a helyzet? Barátom válaszolt és vissza kérdezett, hogy és vele? Majd leírta, hogy negatív lett a teszt, nincs baba. Erre barátom írta, hogy na akkor megnyugodhatott a csaj, és hogy reméli hogy jó a teszt.
Na nekem ez az ami gyanus..
Megemlítettem neki a szakítást, de igazából nem vette komolyan. Úgy érzem teljesen hülyére akar venni. Két napja csak bizonygatja, hogy nem csalt meg, de szerintem ezt konkrétan bebizonyítani úgy sem fogja tudni.
Szerintetek milyen jeleket figyelgessek még meg? És meddig?
Hát ha ez nem kamu kérdés, akkor van okod félni. Illetve attól, hogy átver a párod, de ha így is van egy olyan emberért eszedbe ne jusson siránkozni aki ilyet tesz. Voltam már mind2 oldalon én sem vagyok egy szent, de tudom, hogy miről szól a fáma.
Nem akarlak megijeszteni, sem elszomorítani, de elég relatív, hogy ilyeneket nem közlünk SMS-ben, üzenetben, ha nagyon jóban vannak, esetleg szóban !
Miért volt ez olyan fontos hír, hogy a párodnak SÜRGŐSEN el kellett küldenie üzenetben ? Netán azért hogy ne idegeskedjen az esetleges következmények miatt ?
Ha már itt tartunk, megkérdezhetem, hogy hogyan szúrtak ki az üzenetet ? Véletlen láttad vagy megosztotta veled?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!