Az normális, hogy csak azért fogom rávenni magam egy párkapcsolatra, hogy többet ne nézegessem a lányokat?

Marhára unom, hogy bármilyen fontos gondolatmenet közben meg tud állni az agyam egy csinos lánytól.

Gyakorin vagyunk, szóval leírom, hogy nem, még véletlen sem a takaratlan testrészeken akad meg a szemem hanem ilyeneken mint önzetlen gesztusok, szép szempár, visszafogott öltözet, stb.

Kétszer voltam eddig szerelmes, nyert ügyem lett volna mindkettőnél de időhiány miatt nem léptem meg a dolgot, viszont egy megfigyeléssel gazdagodtam, mégpedig azzal, hogy mikor beleszeretek valakibe akkor csak ő tud érdekelni, nem "zavar be" senki.

Tudom, nagyon fura de most hideg fejjel úgy érzem, hogy ez az egyetlen érvem a társas élet mellett.

Szokatlan leírni is de csak ebben a két életszakaszban éreztem azt, hogy jólesik beszélgetni lányokkal, nem volt ott az a belső huza-vona, hogy most ki akar kitől és mit, hanem nekem megvolt az egyetlen fontos lány és a többi nem érdekelt csak mint embertárs.

Szóval jólesett megnyílni nekik is, jó volt megismerni azt a sok-sok merőben más észjárást, stb..

Kérdés,hogy ez okés, hogy kb semmi más nem vonz a szerelemben csak ez a kötött szabadság..nem tudom jobban kifejezni