Normális ha egyedülálló srácként az hiányzik legjobban, hogy szerethessek valakit és egész nap gondolhassak valakire? Legyen valaki akinek el tudom mondani, hogy nagyon nagyon szeretem?

Persze, hogy az.

Habár részben nem.

Saját példa:

Nekem tudatosítanom kellett, hogy pont ilyesmik miatt nem lehet senkim, még akkor se lehetne, ha "magától jönne", mert sosem leszek "rendben" lelkileg. Ezt elcsesztem.

Hacsak nem valami távkapcsolat-jellegű, beszélgetős valami, de lehetőleg úgy, hogy ne nagyon találkozzunk. Sőt nekem az se baj, ha egyáltalán nem. Önző vagyok és csak magamra gondolok. Volt ilyen levelezőpartnerem, jó is volt, amíg nem kellett találkozni.

Azt hiszem én olyan vagyok akit csak távolról lehet kedvelni és nekem is csak úgy megy, "együtt élni" valakivel nekem nem nagyon megy.

Igaz én kvázi őrült vagyok. Sajnos. Nem én választottam, ilyen volt a leosztás.

És hiába tudom, ellene tenni nem lehet. Legalábbis nem tudom HOGYAN.

#2

Feltétlen szeretet nem létezik. Alap feltétele, hogy viszonozák. Ahol ez nem történik meg az inkább felesleges önfeláldozás/mártírkodás.

#7

Jaaajhj, már megint ez a gagyi görögábécés besorolósdi...

#3

Egyetértek, de én nem a viszonzatlan oldalról beszélek, hanem a viszonzottról! A nagyon sok viszonzott érzelmeken alapuló kapcsolatban is milliónyi feltételt szabnak egymásnak a felek.

Lásd a különbséget:

-Szeretlek, de... xyzGondokFeltételek!

-XyzGondok... , de szeretlek!

Vajon melyikben szapulják-ócsárolják végeláthatatlanságig egymást, és melyikben képesek értelmes vita során kompromisszumra jutni egymással egy probléma kapcsán? 🤔

#9

Ez igaz. De az már szerintem nem jó, mikor az egyik drogozni kezd vagy ilyesmi a másik meg a "feltétlen szeretet" miatt nem dobja ki (ahogy azt kellene) és a végén ő is lecsúszik, holott jobbat érdemelt volna.