Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan akadtam ki barátnőmre?
Szeretném a véleményeteket kérni, fiúk/lányok, hogy szerintetek jogosan lettem mérges páromra.
1 hete voltunk discoba, és már ott észrevettem, hogy mikor volt más fiú is, általában velük törődött, hozzám keveset jött oda, persze nem kell nyalni-falni egymást egy szórakozóhelyen mert az milyen má.. szóval annyira nagy jelentőséget nem adtam neki mivel osztálytársa volt a srác.
Viszont szilveszterkor mentünk én,bnőm,haverom és neki 2 ismerőse, őket nem ismertük bulizni. Mivel kicsit félénk barátnőm próbáltam a kocsmában (ahol alapoztunk) belevonni a beszélgetésbe és igen jól sikerült hisz nevetgélt velünk és nagyon jó hangulata volt én is örültem neki hogy eltudja engedni magát, majd mikor mentünk a szórakozóhelyre ott is ugyan ezt kellett tapasztaljam csak erősebben mint 1 hete... egész este alatt (kb 7-8ó) oda sem jött hozzám, ellenben a 3 sráccal feszt oda ült mellé már-máűr zavaróan magán szférán belül volt, ölelgette őket, teljesen kirekesztve éreztem magamat... főleg a vége fele esett már sz*rul, hogy több órája 1 puszi, 1 csók... semmi.
Szerintetek én reagálom túl vagy nektek is kellemetlen lenne? Én belegondolok az ellenkezőjébe ha 4 barátnőjével mentem volna és mindig a nyakukba lihegtem volna meg csak oda ültem volna, barátnőmhöz meg nem... nem vagyok féltékeny tipus, egyszerűen nem éreztem úgy magam hogy közös szilveszter lett volna, mert kb úgy éreztem magamat mintha ott sem lettem volna
Tehát akkor ha jól értem, mindenki egy asztal köré ült, kivéve téged.
Illetve ezek szerint te sem mentél oda hozzá.
Nem azt mondom, hogy ilyen ölelgetések nem kellemetlenek - az mondjuk erős és igazából nagyon okot sem látok, miért kéne vadidegeneket ölelgetnie -, de te inkább olyan sértődős kisfiúként kezelted ezt az ügyet.
Ezt írtad:
"egész este alatt (kb 7-8ó) oda sem jött hozzám, ellenben a 3 sráccal feszt oda ült mellé"
Nekem ez azt jelenti, hogy fizikailag volt távolság. Jönni, menni, ebben benne van, hogy neki fizikailag el kell mozdulnia.
De akkor ezek szerint kvázi egymás mellett ültetek, csak nem veled beszélgetett.
Aztán írod, hogy pihenőrésznél voltak ezek a dolgok. Tehát akkor nem az volt, amit leírtál, hogy 8 órán keresztül te ültél egy asztalnál, ők meg egy másiknál és feléd se bagózott, hogy mi van veled, hanem volt összesen max. 1 óra a 8-ból, amikor éppen nem egymással voltatok elfoglalva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!