Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudja megmondani, hogy miért csak szimplán nem akar járni, de egyébként sülve-főve együtt vagyunk. Mi is történik tulajdonképpen?
Pár hónapja a legjobb barátnőm bemutatta nekem egy ismerősét, akivel kapásból világos volt, hogy pont olyan, akivel le tudnám élni az egész életemet, de ő még a megismerkedésünk napján a fejemhez vágta (mert a barátnőm nagyon pusholta ezt a “na én most jól összehozlak titeket” dolgot), hogy “nem tudnék veled járni, mert túl határozott vagy”. Ahhoz képest most heti legalább háromszor együtt alszunk, minden nap beszélünk, pontosan olyan, mintha járnánk, teljesen megegyezünk emberi értékek szempontjából. Csak annyi, hogy mások előtt nem fogjuk egymás kezét és nem adunk egymásnak csókot, de már szerintem kínosan sokat nézzük egymást és ha én szándékosan nem figyelek oda rá, akkor is látom a szemem sarkából, hogy engem figyel és mosolyog.
Amikor már azt hiszi, hogy alszok, akkor is cirógat és puszilgat. Ha nem bújok hozzá, akkor meg van sértődve. Legutóbb amikor beszéltünk erről, akkor sem mondott többet annál, hogy nem akar járni senkivel.
5 éve nincs senkije és most is bizonyos, hogy nincs más lány a képben.
Meg vagyok veszve ezért a férfiért és szeretném megérteni. Mindig elmondja mit érez dolgokkal kapcsolatban, csak erről nem beszél.
Ő 27 éves, én 22.
Mostmár vissza tekintve tudom, hogy önző, aljas húzás volt, de én egyszer csináltam ezt valakivel.
Hogy miért? Mert arra jó volt, hogy ne legyek magányos, ha épp úgy tartja kedvem akkor szigorúan négy fal között foglalkozzunk egymással. De arra kevés volt, hogy én felvállaljam vagy kimondjam, hogy ez szerelem (nem is volt az.), vagy kapcsolatot akarjak ettől...
Ennyi. Többet nem tenném, akkor nem vettem eszre, hogy ezt csinálom csak így évek távlatából.
Hogy ő miért csinalja azt nem tudom csak sejtem, hogy hasonló önzőség van benne. Csak annyit adj magadból amennyi neki kell, többet ne stb..
Szerintem 2 ok lehetseges. Az egyik, hogy ennyi eleg neki beloled, a masik, hogy nem bizik senkiben.
En az elsore voksolok, sajna a kotnyeles baratnod ismerve a preferenciaidat, intezett egy pasit neked. A pasi megertette, hogy mire megy ki a jatek, es belement a fix pinaert cserebe. Jott a lehetoseg, semmit sem kellett tennie erte, lotto 5-os. Gyanitom azert neha megereszt egy-egy noket lesajnalo poent is.
Ha ugy gondolod, hogy megis a masodik verzio az eselyes, akkor viszont el kene kezdened dolgoznod azon, hogy tovabb lepjetek. Elsokent el kene beszelgetni vele, hogy ennek a mostani kapcsolatnak mi a celja? Mert te szeretned tovabb epiteni. Szerintem el fogja utni a kerdest, pont azert, mert semennyire nem akarja felvallalni a kapcsolatot, lasd amit emlitettel, kezenfogas, csok.
Kihasznalnak teged, a legsebezhetobb pontodon. A baratnod a tudta nelkul, ezust talcan kinalt fel teged egy sexkapcsolatra. Ugraszd ki a nyulat a bokorbol, es lepj tovabb, mert ebbol sose lesz normalis parkapcsolat.
42F
De azt is fenntartom tovabbra is, hogy ez az allapot nem tarthato fenn a vegtelensegig. Ez csak atmeneti allapot lehet, annak meg velemenyem szerint mar tul hosszu.
Azt el tudom fogadni, hogy az elejen igy all hozza, de ennyi ido utan mar rajohetett volna, hogy te nem az exe vagy. Ez magaval hozna azt, hogy egyre jobban bizik benned. De itt nem ez tortenik. Erezni a ragaszkodasodat a srac iranyaba, de szerintem te at vagy verve, rangon alul vagy kezelve, es kozben szepen lebontja az onbecsulesed. Mert ez bizony szepen ragja belulrol a lelked, hogy nem bizik benned.
Legy eszednel, vagy komolyabbra veszitek a kapcsolatot, vagy megszuntetitek, ez a feluton valahol, majd csak lesz valami, csak arra jo, hogy elrepul melletettek az ido, es 2 ev mulva megint felirhatod ugyanezt a kerdest.
42F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!