Nem féltek attól, hogy a párotok sokkal jobban fogja szeretni majd a közös gyereketek, mint titeket?

Szerintem amúgy ezért vannak a megcsalások. Mert gyereket vállalni egy hatalmas nagy élettörténés, és megtörténik velük, és onnantól nehéz nem ránézni a másikra anélkül, hogy anyaként, apaként látod őt.

És akkor valaki észrevesz, nemcsak mint anyát, apát. Hisz nem az ő gyerekének vagy a szülője, elsősorban férfiként vagy nőként lát.

Én féltem ettől, mert ő akart igazán gyereket, én nem. Plusz nem volt tökéletes a kapcsolatunk, nem mindig éreztem azt, hogy szeret.

Aztán amikor gyerekünk lett, minden más lett. Mindketten szerelmesek lettünk a gyerekünkbe. És teljesen egyformán kivettük a részünket a körülötte való teendőkből. Soha semmi nem kötött minket annyira össze, mint a gyerek. Tény, hogy férfiként és nőként hosszú időre megszűntünk funkcionálni, de csak átmenetileg. Én soha életemben, a legszerelmesebb időszakomban sem szerettem úgy a férjemet, mint amikor azt láttam, milyen végtelenül szereti a kislányunkat.

Az meg, hogy ne szűnjünk meg nőnek és férfinek lenni, az egy nagy családban, ahol van segítsége a szülőknek, megvalósulhat. Vekerdy is azt mondja, régen nem hárult ennyi feladat a nőkre (és a férfiakra se). Amikor valaki elfoglalt volt, mindig ott volt egy nagynéni, nagyszülő, nagyobb testvér, aki foglalkozott a gyerekkel. Amikor elutazunk a nagyszülőkhöz, pont ezt tapasztalom. A gyerek hol mama, hol papa, hol nagynéni karjában lóg, mindenkinek mindenre van ideje. Ha hazaérünk, rászakad a magány és mindkettőnknek nehéz visszarázódni. Egyébként én nem bírnám folyamatosan azt a nyüzsit, de biztos, hogy sokkal több időnk lenne egymásra. A lényeg, a félelmeim ellenére a férjemben azt szeretem a legjobban a mai napig, ahogy a gyerekünket szereti.

"A lényeg, a félelmeim ellenére a férjemben azt szeretem a legjobban a mai napig, ahogy a gyerekünket szereti."

Most mondjátok, hogy szar ember vagyok, lehet, hogy igaz, de ez engem valahol kiábrándít. Nem tudom megfogalmazni, csak valahogy az elmúlás jut róla eszembe.