A társadalom miért tartja azokat a férfiakat kb. elmebetegeknek akik nem hajkurásszák a nőket, helyette inkább elvannak egyedül és szarnak erre az egész párkapcsolatos tébolydára?

Nekem is olyan barát az ideális, aki magát is szereti. A másiknak folyamatosan önbizalmat adni fárasztó.

Nekem is olyan barát az ideális, aki el tudja látni magát. A másikat kiszolgálni szintén fárasztó.

Nekem is olyan barát az ideális, akit szeret az édesanyja és ez kölcsönös is. Örülnék, ha ilyen mintát hozna, illetve a szülői szeretet nagyon nagy szerepet játszik az ember magabiztosságának önértékelésének kialakulásában.

A barátomnak nem kell miattam stresszelnie, nem hisztizek, nincsenek műbalhék.

Nem fogom kidobni egy jobb pasi miatt. Akkor szakítanánk, ha nem működik a kettőnk kapcsolata, ez kettőnkön múlik, nem egy harmadik félen.

Nem panaszkodom a barátnőimnek a kapcsolatomról, a páromat negatív színben soha senki előtt nem tüntetem fel. Egy csapat vagyunk, emiatt teljes mellszélességgel kiállok mellette, akkor is, ha utána otthon kettesben megemlítem neki, ha valami negatív volt a viselkedésében. Az általad említett szempont viszont tök hülyeség, ha lúzernek tartom, nem lesz a párom, a csórósága meg tényleg nem tartozik másra. (Mellesleg jelenleg még tanulunk, ő most nem is keres, de konkrétan pont én beszéltem rá, hogy inkább hagyja még a munkát.)

A gigamega anyagi igényem az konkrétan mint olyan nem létezik. Addig nyújtózkodok, amíg a takaróm ér, soha nem kértem a barátomat olyan kiadásra, amit nem tehettünk meg, és nem egyensúlyoztam ki később (felváltva szoktuk meghívni egymást).

A barátom szerint mondjuk van hozzáadott érték a masztipartihoz képest, de hát ez nyilván sok mindenen múlik.

Emellett pedig támogatom lelkileg, így nem a gyakorin sír évek óta, hanem képes kiegyensúlyozottan teljesíteni az életben, vannak valós, előremutató szakmai és magánéleti céljai is.

Társaságot nyújtunk egymásnak, megosztjuk örömünket, bánatunkat, az életünket egymással. Ez további boldogságot, vidámságot, színt, tartalmat visz az életünkbe.

Mivel nem felesleges, csak puncijuk és a szex miatt előnyös élőlényeknek tartja a nőket, képes kiegyensúlyozott kapcsolatokat fenntartani mindkét nemmel. Meg tudja adni az általános tiszteletet mindkét nem képviselőinek.

Képes kompromisszumokra, ismeri a női lelket (legalábbis egy formáját), ezáltal a világban (ahol vegyesen kell kontaktusba lépni mindkét nemmel) jól el tud boldogulni.

A későbbiekben mindkettőnk terveiben egy nagy saját család, gyerekek szerepelnek, melynek elengedhetetlen hátterének tartjuk a stabil, szereteten és tiszteleten alapuló párkapcsolatot (házasságot).

Bár az ő életében nem minden alakult a fent említett ideális formában, adott annyi erőt és motivációt neki a kapcsolatunk, hogy a káros függőségétől megszabaduljon, (és például ne arra kelljen majd büszkének lennie 5 év múlva, hogy már egy éve nem alkoholista.)

Ettől függetlenül engem a legkevésbé sem zavar (igazándiból nem pejoratív értelemben, de nem is érdekel), ha valaki "el van nő nélkül és szarik erre az egész párkapcsolatos tébolydára". Szíve joga, és ha nagyon mondja talán azt is elhiszem, hogy 10-20 év múlva sem fogja bánni.

De azért rajtad már most is látszik, hogy nem így van. Ami szintén nem baj, szintén nem szégyen, hogy ha valami nem jön össze, vagy ha akár azt mondod, hogy amíg nem jön össze, másra koncentrálsz. És így ezt bizonygatni már nem az igazi. Így nem vagy igazán komolyan vehető vitapartner. Plusz ellenszenves, hogy így nyilatkozol a nőkről (holott szimplán nincs tapasztalatod). Mintha én most azt mondanám, hogy amit te tanulsz, az semmit sem ér, mert én az egyetemtől tudást még nem kaptam. (Közben meg még az is vitatható, hogy jártam egyáltalán egyetemre. (Mellesleg igen, és nem igaz, hogy nem kaptam tudást, csak a példa miatt írtam így.))

"Nem kell barátnő mert én magamat szeretem."

"Nem kell nő mert úgyis kidob majd egy jobb pasi miatt."

"Nem kell barátnő mert úgyis panaszkodna csak a barátnőinek hogy milyen lúzer csóró vagyok."

Biztos, hogy szereted magad?