Egyedül vagyok ezzel a problémámmal?

Nem vagy ezzel egyedül egyáltalán, sok hozzád hasonlót ismerek, én is huszonéves vagyok. Az a baj, hogy azt várjátok, hogy körülöttetek forogjon a világ, és ha nem tetszik valami, akkor könnyebb mindent feladni, és másokat hibáztatni.

"Dolgoztam sok helyen és eleinte lékesedéssel álltam hozzá, aztán szépen lassan letört és megtört az a sok értelmetlen túltermelés, tekintélyelvűség és profitorientáció."

Mégis milyen nevetséges okok ezek arra, hogy ott hagyj egy munkahelyet? Egy vállalkozásnak az az alapja, hogy profitorientált legyen, mégis miért érné meg veszteségesen üzemelnie? Milyen diplomád van neked?

Ha így állsz a nőkhöz is, mint ahogy a munkához, nem csodálom, hogy nem vagy sikeres. Te vagy felelős azért, hogy a saját boldogságodat megteremtsd, és ezért áldozatokat kell vállalnod, és olyan dolgokat tenned, amelyekhez nem feltétlenül van kedved, mint például dolgozni is, hogy később lehetőséged nyíljon arra, hogy az élet más területein is kiteljesedj a megfelelő alapokkal.

Hacsak nem te írogatsz itt már jó ideje ilyen témában, nem vagy egyedül ezzel a problémával.

Őszintén szeretném tudni, mi lehet a korosztályod „baja”, mert az én elég széles ismeretségi körömben (úgy 10-15 évvel lehetek nálad idősebb) nem voltak az emberek így befordulva a húszas éveikben. Ha itt olvasgatom a kérdéseket, olyan érzés tölt el, mintha valami nagy baj lenne a „mai fiatalokkal” – persze lehet, hogy csak azért tűnik így, mert ide a gondjaikat írják meg az emberek. Vagy valóban ekkorát változtak a körülmények?

HR-es barátom azt mondja egyébként, hogy a korosztályodból nagyon nehéz megfelelő munkaerőt találni. Igaza van a 2. hozzászólónak, igen sokan olyanok ugyanis, hogy rögtön mindent akarnak, és könnyedén sutba vágnak bármit, ha kicsit nehezebb megoldaniuk.

Az élet nem habostorta, ahogy Virágh elvtárs megmondta, mind a megfelelő munkahely megtalálásához, mind egy kapcsolat kiépítése és megtartásához áldozatokat kell hozni… az nem mentség, hogy „szar a világ”, volt már ennél jóval nehezebb is, és az ember minden körülmények között meg tudja találni az útját és azokat, akikkel együtt baktathat rajta.

Akkor te is találkoztál az értelmetlenséggel mert itt tényleg az van.

Felesleges munkák amikért látástól szarásig dolgozol de mellette alig tudsz félretenni, az emberek kihasználják a másikat , munkahelyen az jut feljebb aki pedig benyal minden főnöknek te hiába vagy jó dolgozó türelmes lelkiismeretes az mindegy.

Én is huszas éveimben járok de nem találtam még meg a helyem de már nem is erőltetem. Hál Istennek az előző munkahelyem jó volt ,jófej kollégákkal. Ott legalább lehetett bírni a légkört még ha a fizetés a legalja is volt, amivel még albérletbe se tudnék menni. A mai fiataloknak az a bajuk,hogy nincsen semmi kilátásuk a jövőre nézve. A kapcsolatok nézve, az van ha eladod magad akkor lesz kapcsolatod. Ha találsz látszólag normálisat kiderül róla,hogy végig csalt.

Na nekem ezek a tapasztalatok. Mind negativ. De még bírom. Ráhagyom magamat arra amit sorsnak neveznek. Ha van ,majd rávezet az utamra ami megfelelő lesz nekem. Addig meg kitartást! Ez egy türelemjáték. Ne bukj el vagy ne állj be a sorba, előbb vagy utóbb megleled a helyed ahol igazán önmagad lehetsz.

Előrebocsátom, nem kötekedni akarok, hanem meg szeretném érteni a problémát és annak okait.

„Én is huszas éveimben járok de nem találtam még meg a helyem de már nem is erőltetem.… A mai fiataloknak az a bajuk,hogy nincsen semmi kilátásuk a jövőre nézve.”

Miért rosszabb a helyzetetek, mint az előző generációk hasonló korú tagjainak? Nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbben régen is „alulról” indultunk, és nem kellett „benyalnunk” az előrejutásért (persze mindig is voltak ilyenek, de ezeknek a sikere kétes és kérészéletű), és nem a húszas éveinkben találtuk meg a helyünket, hanem később.

Miért nincs kilátásotok? Innen nézve sokkal több a lehetőségeteket, mint akár csak 10 évvel ezelelőtt, bárhová utazhattok, és olyan munkák léteznek ma már, amiről nem is álmodtak az emberek régebben.

Jóval kilátástalanabbnak érzem egy mai középkorú helyzetét, aki már több mint 20 éve dolgozik, szintén nem tud félretenni, mert a családját látja el, és mégis elég kétséges, lesz-e nyugdíja, vagy élete végéig güriznie kell majd, hiába nem bírja tán egészséggel.

„A kapcsolatok nézve, az van ha eladod magad akkor lesz kapcsolatod. Ha találsz látszólag normálisat kiderül róla,hogy végig csalt.”

Több idióta van a korosztályotokban, mint régen? Ha igen, vajon mitől? A túl sok infó megbolondította az embereket?