Hogy lehet valaki ilyen életképtelen?

Van egy fiú aki elég régóta írogat nekem. 25 éves, el akar költözni otthonról, ott akarja hagyni a mostani munkahelyét amit utál, de nem képes megtenni csak tervezgeti. Mindenért másokat okol, panaszkodik, hogy rossz volt a gyerekkora (mégis a szüleivel él még mindig), hogy milyen roh@dékok az emberek stb. Egy kapcsolata volt eddig, az is 1 hónapig tartott még nagyon régen és úgy beszél róla mintha évekig tartó és komoly lett volna, panaszkodik, hogy őt kihasználták, meg hogy milyen sérelmek érték. (Amik egyébkén nem túl durvák, teljesen átlagosak és szinte mindenkivel megtörténnek) Emellett felém lekezelő elég sokszor, pl. írtam hogy kimegyek külföldre dolgozni, és úgy fogta ezt fel mintha a síromat ásnám, mintha külföld valami veszélyes idegen bolygó lenne ahonnan nem lehet hazajönni és még szinte ő nézett le, mintha ez túl vakmerő dolog lenne. De emelett panaszkodik, hogy neki milyen ingerszegény sz*.r az élete, neki milyen rossz és hogy semmi se történik. Nem mer nekivágni semmi ismeretlennek, csak a csodát várja. Még mindig a szüleitől függ képtelen leválni, és ha valamit csinalok az életemben megkérdezi: ,,és a szüleid mit szólnak hozzá?" Felnőtt emberek vagyunk, kit érdekel? Azt csinálunk amit akarunk, de ez mintha benne még nem tudatosult volna. Engem érdekel a pszichológia, az emberek, és komolyan érdekel egy ilyen tipusú ember, a gondolkodása, hogy milyen, és miért ilyen. Miért lesz valaki ennyire életképtelen, gyáva, gyenge, férfiatlan? Ha rossz volt a gyerekkora, hogy tudott így elkényelmesedni, miért függ még mindig a szüleitől? Milyen értékeket nem adhattak át a nevelés során, mivel nem találkozott, mit nem tapasztalt meg amit kellett volna, hogy talpraesettebb legyen? Pár napja megismertem egy ukrán-magyar lányt, a külföldi munkám interjúján, 20 éves, de olyan szinten talpraesett, magabiztos és életrevaló volt, hogy hozzá képest magamat is egy sz*.rnak éreztem. 17 éves kora óta magát tartja el, nincs hová hazamennie, most megy vissza harmadjára külföldre, 2 óra alvással másnaposan 2 órát késve érkezett meg, de még is felvették, és szimpatikus is lett a tesztelőnek nap végére. Pesten lakik most az ismerőseinél, barátainál és nem szégyelli, nem aggódik. Roh@dt jól és gyorsan dolgozott. Ennek a gyereknek már az is komfortzónából kilépésnek számít, hogy elmegy egy állásinterjúra, azt mondta hogy ,,ő nem tudja hogyan működik ez az interjúztatás", nem mer elmenni. Budapesten lakik, és a várost okolja az életéért. Szerinte itt minden ember köcsög, pusztulat ez a város és vidékre akar költözni, pontosabban szabolcs megyébe és KOLLÉGIUM-ban akar lakni, úgy hogy nem is tanul. De ezekért semmit sem tesz.

Ettől függetlenül elismerem, hogy lehet jó ember, jólelkű stb. De nem az. Hazudik magáról, szépíti a dolgokat, sunyi, nem őszinte, hogy bevágódjon. Engem nem érdekel ha valaki sehol sem tart az életben, ha mellette őszinte, tiszta, korrekt, van önismerete, intelligenciája hogy rálásson sajátmaga és a világ működésére, beismeri a hibáit és nem mindenért a környezetét okolja. Semmi baj nincs a sikertelenséggel, ha az önreflexió, akarás kicsi szikrája ott van az emberben, vagy legalább egy minimalis önállóság, vagy önálló gondolatok.

Nem túl okos de ezért nem bántom őt, olyan ember akit vezetni kell, nem tudja mit csináljon ha nem mondják meg neki, szerintem megijedt a felnőtt lét szabadságától, és nem tudja mit tegyen. Amit akar az életben, csak egyszerű társadalmi elvárások de ezek felé is hogy megvalósuljanak, gyáva elindulni. Unalmas, mainstream zenéket hallgat, nem nagyon érdekli a kultúra meg úgy kb. semmi. Üvölt róla, hogy iszonyatosan magányos, egy párkapcsolat jelentené a megváltást az életében, megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit, de akkor is ír, megalázkodik. Sokszor próbálom elterelni a beszélgetést építő jellegűvé, de mindig oda lyukadunk ki, hogy ő áldozat. Egy áldozat, aki várja a csodát.

Nem akarok vele találkozni, mert randinak venné, így is azt hiszi azért beszélgetek vele, mert van esélye, vagy lesz. Volt, hogy kitáltuk, hogy találkozunk aztán elkezdett olyan dolgokat írogatni, amiből egyértelműen kiderült, hogy azt hiszi van esélye. Ebből is látszik, hogy egyáltalán nincsenek emberi kapcsolatai, mert ha egy csaj beszélget vele már egyből azt jelenti, hogy lesz belőle valami.

De mégis mit gondol ki érezné magát biztonságban, ki tudna felnézni rá? Hogy lehet ennyire kevés önreflexióval létezni, nem gondolja, hogy a vilag egy tükör, az emberek pedig nem gonosz démonok akik az ő életét megkeserítik?

Hogy lehet egy férfi ennyire életképtelen?

Miért?