Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az mennyire probléma, hogy sokkal jobban nézek ki mint a párom?
Majd megszokják.
Kimondottan élvezem, hogy a párom mellett én vagyok a "Jó nő". A barátai irigylik, a szülei büszkék ránk, és ő rajong értem.
Volt egy barátnőm az egyetemen. Minden frankó volt közöttünk, de mindenkitől azt kaptam meg, hogy sokkal jobban néztek ki a korábbi barátnőim és jobbat kellene keresnem, aki hozzám illik.
Addig mondogatták, hogy akkor gyerek fejjel baromságot követtem el és otthagytam egy (a többiek szemével) sokkal vonzóbb lányért.
Ez volt az egyetlen dolog, amit eddig megbántam az életem során.
Nekem volt egy rövid kapcsolatom, ahol a pasi nagyon sokkal jobb pasi volt mint én ráadásul olasz. Én magam is gyakran gondolkodtam azon, hogy mit eszik bennem. A barátaim sosem mondták, hogy nem illik hozzám de lehet gondolták. Őt is sokan megnézték, néha zavarban is voltam miatta ráadásul tipik olasz, így állandóan udvarias volt, mindenkivel túl kedves, velem is úgy bánt mint egy királynővel.
Ne foglalkozz másokkal, ha neked tetszik és szereted csak az számít!!
Ha vagy elég érett agyilag ahhogy, hogy nem a mások véleményével foglalkozol, hanem azzal, hogy Ti jól kijöttök, nem probléma.
Ha még tini szinten vagy agyilag és a kortársaknak akarsz megfelelni, akkor problem.
Anno amikor összejöttem a párommal, akkor én is kaptam ilyen megjegyzéseket. Bár nekem mindig is tökéletes volt. Igazából mindenkinek meghallgattam a véleményét, de ha valaki átlépett egy határt és túlzásba vitte, akkor azzal nem beszéltem többet.
Eleve utálom az ilyen megnyilvánulásokat, mert senki sem tökéletes, mindenkin lehet találni valamit ami nem szép.
Eltelt tizenév (most már házasok vagyunk) és a megmaradt ismerőseimtől azt hallgatom egyfolytában, hogy hogy lehetek ilyen mázlista, hogy köztünk most is olyan minden mint amikor megismerkedtünk és a mai napig imádjuk egymást.
Ne törődj mások véleményével!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!