Boldogtalan vagyok, mégsem vagyok képes a szakításra. Mit tegyek?

7 éve vagyunk együtt a párommal.

Már együtt élünk és úgy érzem nagyon nem egészítjük ki egymást.

Idegesít minden egyes mondata, minden mozdulata, szinte minden, ami ő.

Felnőtt férfi létére minden reggel, ahogy felkel anyucival és apucival beszélget. Szinte napi szinten találkozik a szüleivel. A szülei kicsi manónak becézgetik stb.

Örülök, hogy jó a kapcsolata a szüleivel, csak hát elég zavaró, minden reggel ahogy anyucival “jó reggelt telefonálnak”, meg kb. naponta 20x telefonál kb. minden egyes családtagjával. Nem érzem azt, hogy egy férfivel lennék együtt.

A pénzt folyamatosan elszórja hülyeségekre. Mindenből a legdrágábbat akarja, mintha milliomosok lennénk. Titokban a szüleitől kéreget pénzt, mert ő elcseszi minden hülyeségre. Folyatosan pazarol. Ahányszor eszik, a fél tányér ételt kiönti a kukába. Képtelen kijönni a konyhába enni, folyamatosan az ágyban eszik. Mindig takarítok utána, minta lenne egy 5 éves kisfiam. Nem segít semmiben. Ha főzök valamit, délután, akkor ő azt már másnap sem reggel, sem délután nem eszi meg, mert másnapos étel. 1 évvel ezelőtt felszedett 60 kiló plusszt, miközben amúgy sem volt valami vékony. Nem szeretne lefogyni sem. Stb.

A lényeg, hogy igazából már utálom nagyon.

Családot képtelen vagyok vele tervezni, mert egy link alak.

Nyilván nem tudom összefoglalni, hogy mennyi minden történt velünk az évek alatt, de a lényeg ugyanaz, hogy utálom. Egyszerűen mindent gyűlölök benne. Szexelni sosem akarok. Ha szexelünk is, akkor is nehéz visszatartani a könnyeimet, azt várom mikor lesz már vége, és utána folyton magamba zuhanok. Valahol mégis azt érzem, hogy szeretem. Közben tudom, hogy nem, mert igazából gyűlölöm.

Miért vagyok ilyen degenerált?