Mit gondoltok azokról, akik teljesen a másik fél klónjává próbálnak válni egy kapcsolatban? Meddig működhet egy ilyen kapcsolat?

Én nem szoktam lemondani önmagamról, bár ösztönözni tud valaki olyan dolgokban, amik számomra érdekesek, és ő jó benne, tanulhatok tőle, vagy látja, hogy nekem menne és biztat... stb., de pl. a spenótfőzelékkel akkor is ki lehetne kergetni a világból, ha a nagy Ő kedvenc étele lenne. :-D És akkor is hallgatnék rockzenét, ha a nagy Ő nem szeretné, max. megoldanám valahogy, hogy ne zavarja.

Igazából azokra az esetekre volnék kíváncsi, amiknél teljesen kifordul valaki önmagából, és nem ösztönzésről illetve természetes kíváncsiságról van szó.

Esetleg van-e itt olyan, aki átélt már ilyet, ő változott meg ennyire, vagy valaki az ő hatására, vagy ismerősi körben látott ilyet, és hogy mégis meddig tartott ki ez a kezdeti lendület?

Van most egy ilyen kapcsolat az ismeretségi körömben, kb. fél éve tart, még nagy a lelkesedés.