Lányok! Miért tűntök el szó nélkül hosszabb beszélgetés után mindig?

Én egyszer tűntem el. Általában pedig szeretek elköszönni, sőt, akikkel intenzívebben belebonyolódtunk a levelezésbe, ott általában ők tűntek el és nem én.

Amikor én tűntem el, ott attól tartottam, hogy az illető túlságosan belémhabarodik. Nem volt képcsere, de ő a saját nevén volt fent és meg is mondta, hol tudom őt megtalálni neten. Nem jött be külsőre, de ettől még nem léptem volna le, mert nem társkeresési céllal kezdtünk levelezni. Igaz, a szerelem témakörben egy hozzászólásomra reagált. Jól esett a figyelme, hogy mindent elmondhattam neki és százszor helyrerakott pasiügyekben. De nem akartam őt kihasználni, mert ő sokkal jobban érdeklődött irántam, mint én iránta. Aztán jött egy időszak, amikor nagyon más dolgok kötötték le a figyelmem, a levelezésünk megszakadt. Nem terveztem, hogy nem írok neki többé, csak ahogy teltek a napok és a hetek, úgy éreztem, jobb ez így. Mai napig hiányérzetem van, szívesen elköszönnék tőle, de mindig visszatart, hogy ebből barátság úgyse lehetne, számomra viszont férfiként nem vonzó, hogy én milyen lennék neki, azt nem tudom, de egyik eset sem lenne jó. Szóval ezért elengedtem.

Ő volt az egyetlen. Mindenki más engem hagyott faképnél. Volt, akinek nyilván nem tetszett a fotóm, mert utána tűnt el. Volt akinél sose jöttem rá, mi baja volt, mert nem volt képcsere és mégis kifarolt, pedig ő erőltette, ő kezdte, ő akarta jobban.

Voltak olyanok, akiket én zártam le, de tőlük elköszöntem.