Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mi vezetett a szakításhoz?
Van egy youtuber lány, nő, akit követek. USA az állampolgársága, de pár hónapja a párjával Amsterdamba költöztek. A csaj egyszerűen gyönyörű, ügyes, a személyisége lehengerlő, pont emiatt kedvelik. Hogy a ragyogó külseje csodálatos, közvetlen, vidám, könnyen megkedvelhető személyiséggel párosul.
Na, és egy ideje nem volt vidije, most meg lett egy háromnegyed órást. És elmondta benne a végén, hogy kidobta a barátja. Hogy hamarosan ki kell költöznie a lakásból, amiben laknak. Pedig évek óta együtt voltak, együtt jöttek Amsterdamba, ahol a párja kapott munkát, ő pedig követte, onnan is, abban a pár hónapban mióta oda költöztek, utazgattak más európai országokba már többször is, sőt az USA-ba is visszamentek egy bizonyos helyre (nem oda ahonnan jöttek). És akkor hirtelen kidobja? Őt? Egy ilyen szép, ilyen normális lányt?
Nem értem, mi lehet a háttérdben. Most majd tuti azt fogjátok írni csak színészkedik a youtube-on, amúgy lehet tök házsártos a párjával, stb. De ezt erősen kétlem. Épp ez az, hogy nem színészkedik. Önmagát adja. Totál lejött a személyisége, érdeklődési köre, minden. Ja és ha azt mondjátok, talált mást, kizárt. A párja nekem speciel egyáltalán nem jó pasi. Ezer éve barátok voltak, ami aztán tovább fejlődött, és összejöttek. Amúgy a lány mindig leszögezte, hogy ő nem a "barátja", hanem a párja. Mert hogy a járás, meg a barátom kifejezést nem érezte magukra illőnek.
És azért sem szakíthatott vele, mert megunta volna, hogy youtube-ozik a barátnője. Mert diszkrét volt.
De akkor miért szakítottak? Miért dobta ki? Ha nem a személyisége, nem a külseje miatt, nem a youtube-ozás miatt... Akkor miért? Ráadásul, bár nem részletezte, nekem az jött le, hogy a lányt is meglepte, hogy a párja kidobta.
"A legjobb nőt is unja valaki" mondás ismerős?
Amúgy meg, egyrészt elfogult lehetsz, hiszen süt a rajongó tinilány rózsaszín szellőn táncoló pónifingja az írásodból, másrészt meg minden egyes embernek van egy visszataszító oldala, rossz szokásai, házsártos tulajdonságai amit nyilván nem rak ki az ablakba. Egy youtuber pláne nem. Gyakorlatilag bármi lehet a háttérben, szimpla idegesítő szokás, amin nem tudott a srác túllépni, gyerek téma, ha az egyik akar másik nem az válóok, értékrendbeli, világnézetbeli különbség, ráunás, megcsalás, bármi.
Én is hagytam ott egyszer egy olyan srácot, aki után 10-ből 8 lány sírva könyörgött volna, mert egy bizonyos vízválasztó dologban egyáltalán nem passzoltunk.
De javaslom hogy ne isteníts enynire egy másik embert, pofáraesés a vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!