Mit szólnátok hozzá ha a párotok megkérne, hogy fogyj le?

Miért akkora kritérium, hogy így ismert meg? Nem édes mindegy? Ha a plusz kilók nélkül jobban néznél ki akkor ez egy tény, mindegy, hogy ki és mikor állapítja ezt meg.

Engem meg szemüveggel ismert meg a barátom és ő ajánlgatta nekem évekig a szemműtétet. Évekig hallgattam, hogy szebb volnék anélkül, néha kicsit rosszul is esett, de belevágtam.

Nem fogod elhinni mi történt! Tényleg szebb vagyok nélküle. Magabiztosabban mozgok, merek labdázni és egyéb "durvább" sportokat űzni, hordhatom végre a vagány napszemüvegeimet és az arcom nem bújik el egy tárgy mögött. Nagyon jó döntés volt, hogy büszkeségből nem ragaszkodtam valamihez, ami igazából nem is volt jó nekem. Nem dacoskodtam, hogy megszoksz vagy megszöksz, nem pattogtam, hogy így ismertél meg úgyhogy kuss van.

Miért esik egyeseknek nehezükre elfogadni egy tanácsot? Nem abban kell kiélni a felnőttséget, hogy soha egy centimétert nem engedsz másoknak, hanem kellően kritikus vagy minden gondolattal szemben, még a sajátoddal is. Mi van, ha a másiknak van igaza? Mi van, ha jót akar nekem akkor is, ha nekem fáj ezt hallgatni?

Szerintem egy kapcsolatba simán belefér a másik kinézetének a feljavítása. Ha fáj a tükörbe nézés akkor nem a tükörre kell haragudni.

És hogy a nőjogi aktivistákat jó előre lefegyverezzem: én is beleszólok az ő kinézetébe. Ellátom kozmetikumokkal, ruha és cipő javaslatokat teszek, hozzá illő napszemüveget veszek neki és "rászólok", hogy használja is ezeket.

Nőként nem bírom felfogni ezt a eszméletlen hiperérzékenységet, amit néhány társam leművel a témában, egyszerűen vicc. Pedig én is voltam dagadt, tudom, milyen érzés.

Te magad mondod, hogy fogyni szeretnél, sőt, neki is mondtad. Akkor bocs, de mégis mi a fhaszom esik olyan qrva szarul azon, hogy a saját párod merészel őszinte lenni, és egyetérteni ezügyben. Komolyan mondd már el légy szíves! Nem sértődgetni kellene, hanem felemelni a hátsód, és mozogni.

Agyam eldobom, hogy egy párkapcsolatban ennyire sem lehet őszinte az ember az állítólagos szerelmével, mer’ megsértődik... miért? Min? Eddig nem tudtad, nincsen otthon tükör, vagy mi a fhaszom?

Tudom, büdösbunkó vagyok, süllyedjek el, de ez akkor sem normális.

Mondanám,hogy jó,akkor már most újítok be egy latin csávót,aki így is örömmel halomra dugna és normálisabban tudatná ezt velem,ha mégis megemlítené.

Ő meg kereshet egy szilfidebb nőt.Ja,hogy azoknak nem kell?!Értem én,legalább tudom,hogy én voltam a szamár.

Ha így ismert meg, akkor nagyon kiakadnék. Azért jöjjön össze velem, mert tetszem neki, ahogy vagyok, ne azért, mert belőlem ki lehetne hozni vmit...

Akkor, ha kapcsolatban engedném el magam, jogosnak tartanám, amennyiben kulturáltan és indoklással kér meg, nem úgy, hogy "fú, koca, foggyámá'".