Ezek szerint nem szeret vagy nem is szeretett soha? Hogyan essek túl rajta?

Aki nem akarja végig olvasni az egészet, akkor az utolsó sorokat olvassa! :)

A barátom - nem is tudom már, hogyan szólítsam őt ezek után -, elég furcsa volt a kezdetektől. Persze elvakított engem a személyisége. Mai napig hangoztatja, hogy ő a hibátlan xy-on. Kezdetben azt hittem, hülyéskedik, de tényleg brutális nagy önbizalma van. Kezdetben én voltam számára a mindene. Csupa ajándékokat adott, becézgetett, imádott. (Persze a nehéz időkben nem volt mellettem vagy amikor hiányzott nekem) Később romlott a helyzet, és még a mai napig visszaüt a szavaival. Próbált eltiltani a fiúktól, ez csak egyszer sikerült elérnie. Azt mondta, ha nem zárom le véglegesen a fiúkkal a beszélgetést, egy ideig nem fog hozzám szólni. Ezt valahogy elsimítottam különböző témákkal így ez nem került szóba ismét.

Egyik nap úgy érzem, együtt érez velem, (képes az empátiára) támogat, dicsér, imád / másnap (általában ostoba okok miatt) átvált rideg, unott, bántó személlyé. Már nem tudom, melyik az igazi énje.

Problémákat gyárt, nem akarja megbeszélni, elmenekül. Soha nem ismeri be, ha hibázott.

Egy üzenetben leírtam neki, hogy ha valóban szeret, akkor megfogja velem beszélni a problémákat, ha valóban szeret, akkor írni fog, mert én nem akarom keresni napról napra, mint egy idióta liba. A válasz csak egy "ok, viszlát" volt. Nagyon megbántott. Ez az egész egy nap hazugság volt? Tegnap történt ez az egész. Zavarosak a gondolataim. Szeretném, ha helyre raknátok a gondolataimat.