Akik nehezen és soká kezdték el az első kapcsolatukat! Mit éreztetek akkor, amikor minden összejött nektek? Voltak bennetek kétely vagy sokkal magabiztosabbak lettetek? És miért?

Olyan volt, mint mikor átmész az állásinterjú első fordulóján. Egyszerre van benned az örömteli "húb*meg" is, hogy jé, ez összejött és az aggódó "húb*meg", hogy hogyan fogod ezt a többi dolgoddal együtt menedzselni, milyen partner leszel, hogy fogjátok (és meddig) bírni.

Nem sok változott az önértékelésemben. Konstatáltam, hogy milyen a szex, az egy kicsit adott egy kis nyitottságot, mert nagynak éreztem magam végre én is (18 évesen vesztettem el), meg az identitásom része lett valahol valakinek úgymond a valakije lenni, mégha sosem voltunk ez a tipikus összenőtt pár...

Aztán valahol fél-1 évnél már csak ámultam, hogy bszki, én tudok ilyet? Engem kibír valaki ennyi ideig? Nem is volt nehéz lehúzni ennyi időt, ez tökjó! És végülis azt sem tartottam akkor lehetetlennek, hogy így elleszünk egy életen át. :D Amiből csak 4 év lett, de megérte. :)

N