Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha párotoknak csak nő barátai lennének?
Nincsenek férfi barátai. Csak nők. Ez egyikőjük azt mondta, ők lelki társak. (a nőnek élettársa és egy gyereke is van.)
De még is. Olyan különös ez közöttük.
Párom azt mondja, soha nem érzett semmit a nő iránt. Meg a gyerek kizáró ok. Ezek után kérdeztem csak a gyerek. Erre mondta, hogy most itt vagyok én.
Nem furcsa, hogy egy nő lelki társának nevezi a párotokat?
Azt hozzá tenném, hogy miután megismerte a nőt, 1,5 éve, rá két hétre szakított az akkori barátnőjével. Utána derült ki, hogy a nő terhes.
Én arra gondolok, hogy páromnak akkoriban tetszett a nő, de mivel kiderült, hogy terhes, annyiban hagyta a dolgot.
Ez lehet túlkombinálás. De nagyon furcsa a viszony közöttük. A nő mindig ír neki. Nem napi szinten egyszer, hanem egész nap. Nem egyszer kértem párom, ha velem vann, legalább akkor velem Foglalkozzon. Ha a nő ír neki azonnal válaszol. Volt olyan, hogy a nő látogatóban volt náluk, (amit nem tudtam), írtam páromnak, mert problémám volt, az volt a válasza, hogy nem ér rá, ott van a nő. Pedig szükségem lett volna rá.
Férfi barátról nem is nagyon tudok.
Igen, lehet ilyen viszony férfi és nő között.
Nekem is volt nő barátom, akivel egymás gondolatát is éreztük, nagyon jól kijöttünk egymással, gyakorlatilag bármiről, bármeddig tudtunk beszélgetni, de intimebb viszonyt egyikünk sem tudott elképzelni sem.
DE, Kellene hogy szoruljon az emberbe annyi empátia, hogy érezze, ez a valódi társ számára kellemetlen érzés, és igenis meg kell húzni egy határt!
Pl. nem hívnám el a barát - nőt a házunkba, különösen akkor nem ha a párom nincs otthon.
Továbbá ha otthon vagyok, a párommal töltjük az időt közösen, nem fogok bele üzengetésbe. maximum annyit írok hogy ne haragudj, nem érek rá, majd beszélünk...
Ez borzasztó érzés egyébként, teljesen átérzem.
Az én volt párom csak a családjával és barátnőivel tartotta a kapcsolatot ilyen szinten, azaz ha írtak neki, azonnal, abban a pillanatban kapta fel a telefont és válaszolt, "nehogy megsértődjenek" címszó alatt.
Érted, este, amikor a legtöbb helyen evidens hogy ez az idő a családé, a közvetlen környezeté, akik végre hazaértek, együtt vannak.
Persze az nem számított hogy én megsértődök-e, amikor épp meg akartam beszélni egy-egy nagyon fontos dolgot. De hogy messengeren AZONNAL válaszoljon, az fontos volt.
El lehet képzelni mi volt mikor 3-4 emberrel bonyolódott irkálásba, mennyi ideje maradt rám, ránk...
41f
Hát ha férfi lenne az illető, akkor sem esne jól, h azért nem segít nekem, mert éppen nála van... A barátok jönnek-mennek, de a társad életed végéig melletted áll.
Én is furcsálnám, ha a párom ennyire jóban lenne egy nővel, főleg, h "lelki társak" meg hasonló szövegek. Legyen nő barátja, de ez picit soknak érezném a kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!