Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik szerint komoly párkapcsolat előtt kikell élni magunkat azok milyen fogyatékosságban szenvednek?
Az a gyakori tapasztalat, hogy az első partner mellett egy idő után fel szokott merülni, hogy milyen lehet mással. Akinek volt már 2-3 partnere azt már nagyjából tudja hogy mi a dörgés. Persze, van aki az első mellett marad, de sokszor megcsalás vagy szenvedés a vége.
Én az első partneremhez mentem férjhez, 12 év után elváltunk. Nem miattam, de ő elkezdett szenvedni ennyi év után hogy ő már sosem fog mással szexelni. Nem csalt meg, mert nem vártam meg hogy ez bekövetkezzen. Sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, és ha az a nő ezt tapasztalta hogy első párkapcsolat nem tart örökké, akkor ettől ő nem önző vagy proli vagy tudom is én.
De lehet hogy csak elbeszélgetett veled és rájött, hogy milyen beszűkült gondolkodású tahó vagy.
Az pedid sosem önzőség ha valakit elutasítunk és magyarázatot sem kéne kérni. Ne haragudj, de nem, és kész. Én most már egyet értek azzal a nővel, de nyilván nekem is más a tapasztalatom mint neked....vagyis neked még nincs is.
Végtelenül primitív és kapcsolatra alkalmatlan vagy, ha nem tudsz különbséget tenni aközött, hogy
- valaki "fűvel-fával" orgiákat rendez
és
- előző kapcsolatokban szerzett tapasztalat, együtt élés, közös élet révén tisztában van azzal, hogy mit tud nyújtani letisztultabb, világosabb, reálisabb elvárásai vannak, tudja, hogy mikor kell kompromisszum vagy inkább kár erőltetnie. Ezek kellenek egy kapcsolathoz.
A saját erkölcsi felsőbbrendűségedtől elhomályosultan feltűnt egyébként, hogy itt egyedül te vagy képtelen kultúráltan megnyilvánulni? :D
"Önző vagyok, azért mert kiállok az emberséges viselkedés mellett, amire te teljesen képtelen vagy?"
Felhívom a figyelmedet, hogy KIZÁRÓLAG TE ítélkezel itt mások felett és mindezt rettentő gusztustalan és primitív stílusban teszed.
Isten mentsen meg az olyan nőtől aki tapasztalatszerzés céljából kuratja magát vagy egyik kapcsolatból ugrik a másikba úgy hogy közben figyelmen kívül hagyja a partnere érzelmeit. Mert egy kapcsolat vége azt jelenti hogy valaki sérül.
Az ilyen embernek nem való tartós és komoly párkapcsolat mert előbb-utóbb kell a még több tapasztalat és a változatosság. A sok kapcsolatban csak az igények és elvárások száma nő, az új kapcsolatot kapásból össze fogja hasonlítani a régiekkel és rögtön lesz 10 olyan hiányosság ami a régi kapcsolatokban valakivel jobb volt.
Egy emberi kapcsolatnak a szeretetre kellene épülnie, elfogadni a másikat olyannak amilyen és elsősorban adni kellene tudni és nem elvárni és kapni.
Kérdezővel teljes mértékben egyetértek, a tapasztalatszerzés céljából történő szex degeneráció.
Lehet kritizálni, lepontozni "kedves" ultraliberális olvasó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!