Miért akarják sokan rátukmálni másokra az általuk jónak vélt párkapcsolati modellt?

Szia Sorstársam!

Mindenkinek más a szeretetnyelve, és sok ember képtelen megérteni, ha a másiké eltér az övétől. A párommal mi is extrém mennyiségben igényeljük az együtt töltött időt és a testi érintéseket, míg mások úgy is elvannak, hogy egy hétig nem találkoznak még akkor sem, ha lenne rá lehetőség.

Szerintem amúgy igazad van, engem is borzasztóan idegesítenek ezek a dolgok, ráadásul nem is értem, hogy felnőttek kapcsolatába, ahol tényleg mindent megbeszélünk egymással, külső ember miért szól bele. Ha tinik lennénk, és sértődésekkel kommunikálnánk, akkor még megérteném a környezet közbeavatkozását, de így egyáltalán nem.

22/N

Mert valószínűleg tele a hócipőjük azzal, hogy te ezt "emlegeted" boldog-boldogtalannak.

Nem köll májerkodni összevissza, oszt' kevesebben fognak beléd kötni. Ennyi az egész.

Mi is így vagyunk. Ugyan ezeket mondták, hogy egymás agyára fogunk menni, meg kell a külön idő, mert ez nem normális. Sőt, olyat is mondtak már, hogy nem normális, hogy nem szoktunk veszekedni, nem ordibálunk egymással meg nem vágom nyakon a páromat, ha felidegesít, mert így bennünk marad a feszültség és rámegy a kapcsolat. Először is vannak nézeteltéréseink, de azt kulturált hangnemben is meg tudjuk beszélni, tányérdobálás meg ócsárolás nélkül. Másodszor, meg attól, hogy én nő vagyok ugyan úgy nincs jogom megütni a páromat, mert szerintem akkor jogosan üthetne vissza. (Főleg kamaszkorban láttam ilyeneket, hogy a lányok csapdossák, meg pofozgatják a fiúkat, mert "úgysem üthet vissza" aztán, ha véletlenül erősebben löki arrébb, vagy kapja el a kezét már megy a hiszti.) A másik, amit szóvá szoktak tenni, hogy mi 21 évesek vagyunk és nem járunk el bulizni meg mozizni, stb. és hogy nem éljük ki a fiatalságunkat és majd 30 évesen válunk el bla bla... Egyiken sem voltunk soha bulizósok kamaszként sem. Nem szeretjük a tömeget, tök más zenéket, filmeket szeretünk, mint a többség. Miért mennénk olyan helyre, ahol mindketten csak idegesek leszünk? Helyette eljárunk állatkertbe, kutyát sétáltatni, horgászni, jégkorizni. Az hogy szerintük 21 évesen olyanok vagyunk, mint egy nyugdíjas házaspár az az ő bajuk. Szerintem meg az nem normális, hogy valaki 40 évesen bárkinek lepasszolja a gyerekeit, csak mert lehetősége van bulizni egyet a férjével, meg hogy a gyerekek előtt ordibálnak egymásnak mindent, csak mert "ők nem álszenteskedenk, mint mi" meg "nem akarja eltitkolni a gyerek elől, hogy milyen egy igazi kapcsolat". Mégsem kezdek prédikálni, mert ha szerintük ez rendben van akkor én úgysem tudok mit tenni és nem is rám tartozik.

Ezeknek semmi értelme, úgyis az érzi, hogy jó e ez vagy sem, aki benne van a kapcsolatban. Max jól össze lehet rajta veszni, ha az illető minden áron megmondóembert akar játszani.

Én azt látom, hogy 1-1 érzéketlen ember agyában elvan ásva egy rögeszme, akit nehéz volna kikaparni.

Én úgy gondolkodom, hogy a párkapcsolat "sikerességét" meg kell tapasztalni, és nem előre elborítékolni, hogy "mi helyes, és mi nem". Van, aki előre fél mindentől, anélkül hogy megtapasztalta volna. Beékelődött a fejébe a szabály, mintha a kapcsolat valami bemagolt lecke lenne, vagy dogmarend, és nincs érzékük ahhoz, hogy az ember mitől is érzi jól magát, nem látják, hogy az egész személyes boldogság kérdése, és a saját örömeiket kell meglelniük benne.

Szerintem itt nem csak a "rátukmálással" van baj, hanem alapból azzal, hogy elhiszed azt, hogy létezik ilyen, hogy "párkapcsolati modell", ami a párkapcsolatnak minden apró lépését megkéne szabja. Létezik általad jónak vélt "párkapcsolati modell" is, amit te idealizálsz?