A te boldogságod valaki más vesztesége?

Ez bizony így van. Ha szerelem van, ott az egyiknek fájni fog a végén. Hogy valakinek valahol fáj-e az, hogy valami szerelmes...azt nem tudom.

De ha valakik....akkor ezt az altruisták tudják a legjobban.

Igen, anno a férjem, és az akkori legjobb barátja közül kellett választanom. Megtettem, a barátnak - és valahol nekem is - rossz volt. (Mára nekem már nem az, tudom, hogy jól döntöttem.) A barátságuk megszakadt (igen, a mai napig lelkifurdalásom van emiatt, megérdemlem), az illető gyorsan elvett valakit, lett két gyerekük, majd elváltak, most egy haverjánál húzza meg magát, és pengeti a gyerektartást, ami miatt ő nem tud előrébb lépni - egyedül.

A férjemmel azóta is boldog házasságban élünk, egyetlen bibi, hogy én már régóta szeretnék gyereket, de tudom, hogy a mostani helyzetünkben még nem szabad... ami “vicces”, hogy tudom, a bizonyos baráttal bevállalhattam volna, de hogy akkor mi lett volna velünk, azt nem tudom... 99%-ban anyós nyakára szülős történet. A férjem viszont elég intelligens ahhoz, hogy - amellett, hogy ismeri ezirányú vágyaimat -, nem hagyja, hogy emiatt tönkretegyük az életünket, és akár ezredszer is képes elbeszélgetni velem arról, hogy miért is nem vállalhatunk még gyereket - amellett, hogy ő is szeretné.

Igen, a saját érzéseim is önmagam saját nagy vesztesége..

De tudok róla, hogy másnak is vagyok én a "vesztesége".

Talán nálam másképp nem is lesz.

DE a fenti gondolat az szép.