Titeket mi ébresztett rá életetekben a legjobban, hogy nagyon magányosak vagytok?

Az uvöltő csend. Viccen kívül az, hogy akármennyire vágyom egy szerető társra, amiért teszek is, egyfolytában beelőz valaki, akivel már ismerkedik az adott nő vagy menet közben ismer meg valakit. Sajna olyan helyen élek, ahol többnyire csak neten van esélyem találni hozzám hasonlót, mert nem vagyok az a könnyen leszólítós, humorzsákosdkodó figura introvertáltként. Szóval most is ez történt, hogy szerettem volna innen megismerni egy csodás nőt, épp csak helyzeti előnye volt másnak, akivel először élőben futott össze és utána már tudja ugye, hogy milyen a másik, a neten így nekem esélyem sem volt. Esetemben meg ugye semmilyen fizikai kapcsolódás még nem történt, pedig akartam talizni vele. Na, érted.

Nem gondolnám, hogy csúnya, igénytelen, unalmas férfi lennék, épp csak szükségem lenne egy kis szerencsefaktorra. Persze ilyenkor megkapom, hogy majd biztos jön egy lány, aki bla bla bla...kb. többet érne, ha festenék egy arcot egy Wilson röplabdára és ahhoz beszélnék, mint a Számkivetett filmben Tom Hanks.

Hiába van melóm, ott sincs esélyem nőt megismerni, mert férfiakkal dolgozom, eljárok túrázni is, kirándulni néha, sportolok, csinálok ezt-azt, de semmi.

S ez így megy már évek óta. Még ha le ia szólítanék nőket, juszt, hogy 99,99% kapcsokatban van, vagy ex után sír, plátói szerelmes vagy csak rém elutasító minden férfival, mert lelki sérült stb. Anno írtam ezt-azt, mindig megkaptam, hogy mennyire bölcs vagyok, intellektuális, a végén még sem volt elég sokszor egy randihoz sem. Egy idő után beleunsz, ám mégsem tudsz tágítani a vágytól, hogy szeretve légy, lásd a nő mosolyát, érezd érintéseinek lágyságát, gyengéd ölelését, lelkének közelségét a testek összefonódása kíséretében, s ez szétfeszít belül. Nem panaszkodhatnék, mert voltak már barátnőim, igaz nem sok, de komolyak. Mégsincs senkim évek óta, s már nagyon kezd nehéz lenni a lelkem.

Ez miféle film amúgy? Kedvelem az agyalós, elvontabb alkotásokat.