Miért ilyen ritka manapság, hogy egy nő tudjon főzni?

Régen megvoltak a "szerepek", néhol még ma is.

Nekem kiábrándító egy nőies férfi, mint ahogy szerintem nem pont a legszexibb egy "én mindent megoldok" típusú nő sem.

Szeretem érezni a segítsêgét, a " védelmét", szeretem, hogy a mai napig férfi minden értelemben, ő pedig szereti, hogy örömmel főzök, az ingjei soha nem gyűröttek, a házban rend van mindig, az ágyban viszont egy "perverz, mocskos" nő vagyok.

Szeretem, hogy mellette minden értelemben nő lehetek.

85: Pont hogy nem neked kéne magadat defektesnek érezni. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb férfi nagyra értékeli ezt benned.

Amelyik nőneműben nincs meg az alapvető vágy, hogy a családjáról és az állítólagos szeretteiről gondoskodjon, az egész egyszerűen selejtes, és alkalmatlan anyának. Nagyon tudom sajnálni azokat a srácokat, akik nem tapasztalhatták meg soha, milyen is mikor egy igazi nő őszinte szeretettel viszonyul feléjük, mikor örömmel végzi el a saját feladatát, a közös életeteket építi, és nem csak a markát tartja mint ezek az elkényeztetett libák.

De, kezébe vesz "rongyot", mivel míg nem voltunk együtt, egyedül lakott, de mindig mindig pedáns rend volt nála, éhen sem halt. :)

Csak ha már vagyok mellette mint nő, mint a társa, mi a francnak takarítson ő?Szeretem az itthoni teendőket csinálni, ennyi az egész.

96# Ez a te párod, de a férfiak sem ugyanolyanok. Az én párom elég felelősségteljes pozíciót végez a munkahelyén, mindenki minden problémáját neki kell megoldania, mert munkaerő híján már minden jöttmentet fel kell venni, hogy ha már minőségben nem tudnak válogatni, legalább elég ember legyen a munkára. Ezek után baromira nem hiányzik neki szerintem, hogy még helyettem is neki kelljen mindent csinálnia, amit én is meg tudok oldani, de a házimunka lakáson belül ettől függetlenül is megosztott dolog, mert mindketten dolgozunk, mindketten itt lakunk és mindketten termeljük a rendetlenséget.

De ha hétvégén pihenni akar, akkor pihen, ha én meg kitalálom, hogy szét akarom szerelni az asztalom és át akarom hozni a másikat a lakás másik végéből, akkor megcsinálom egyedül. Ettől ő baromira nem érzi kevésbé férfinak magát, és én sem őt.

És továbbra sem értem, hogy valakinek egy működő kapcsolatban miért fáj, hogy másnál pedig máshogy, de szintén számukra tökéletesen működnek a dolgok :'D Ez olyan bizarr.

Nem kell senki alól lapátolnom itthon a szrt, mert mindhárman tudunk vigyázni a rendre, tisztaságra.Sőt, inkább én vagyok aki képes rumlit csinálni, pont az örökös konyhában való pepecselésemmel.

Meg van becsülve a rend, de fordítva is, attól mert az udvart nem én tartom rendben, attól még egy papírfecni sincs eldobva, mint ahogy a teraszt sem cseszik össze a gyerekemmel csak azért, mert azt én tartom rendben.

Elhiszem, hogy vannak párok akiknél más vált be, én nem szeretném a férfit, aki mellett élek, aki a társam, ablakpucolóval a kezében látni.

Nem vagyok híve a szerepek felcserélgetésének, ha valami működött pl. 100-150 éven át, sőt több, akkor ma miért ne működhetne?

"Onnan lehet tudni, hogy valaki lenézi a nőket, hogy ha azt, amit egy nőtől elvárásnak tüntet fel, egy férfi csinálja meg, akkor papucsnak hívja."

A legtöbb férfi a hagyományos szerepekre vágyik, és partnernek egy gyengéd, jó anyának való nőt szeretne. Ezekben férfitársaságokban teljes az egyetértés, akárhogy erőszakoskodtok. Ott van csak különbség, hogy ebből kinél mi valósul meg otthon miután hazamennek. Rengeteg olyan kapcsolatot látok a közvetlen közelemben, amit pusztán az tart össze, hogy bár évek óta ilyenekről panaszkodik a pasi az asszonyka háta mögött, mégsem lép ki belőle, s nem mer szembeszállni a női akarattal. Szépen szótlanul tűri ezeket a ráerőltetett dolgokat és belül szenved, mert már annyira sem hisz magában, hogy ez máshogy is lehetne, vagy hogy egyáltalán neki is szabad lenne elvárásokat megfogalmazni. Marad a langyos kaki. Asszonyka meg persze boldog, hiszen minden úgy van ahogy akarja, tökéletes a kapcsolat, "közösen így akarják". Hát persze! Az egoizmus sok mindent képes eltakarni, egy darabig mindenképp.

#103

Kőkemény egy hete mondtam fel. :)