Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok mit értetek az alatt, hogy tanítani kell egy szűz pasit és ez miért olyan negatív?
"Forró, kielégítő együttlétekre vágyom, nem tinis bénázásra és zavartságra."
Innen látszik, hogy leszarod a másikat és csak a te élvezeted a fontos. Az meg, hogy segíteni a másikon, hogyha valami baj van meg se fordulna a fejedben az önös érdekeid miatt. Önző vagy, de nagyon.
Kedves kérdező, szerintem rosszul közelíted meg a problémát.
"Én meg nem szeretnék azért egy kapcsolatot, hogy elmondjam azt, hogy végre van valakim, hanem azért, hogy vonzódhassak hozzá és tudjam szeretni." Ez tök jó. Tényleg. Szeretem ha valaki így működik, én is eszerint működök. Feltetted már a kérdést az igazi problémára? "Egyszerűen eddig nem olyan lányoknak tetszettem, akik tetszettek volna nekem." Egyrészt lehet, hogy túl nagyok az elvárásaid - persze ezt nem tudhatom, szóval vegyük úgy, hogy nem ez a baj -, lehet az, hogy eme problémád - és ha van még más is, akkor az is -, kihat a lényedre mondjuk olyan szempontból, hogy nem vagy elég magabiztos, jó kiállású, határozott fellépésű, céltudatos. Egyszóval pasi. Csomó hibád lehet, ami miatt nem tetszettél azoknak, akik neked igen. Plusz ott van n+1-nek az, hogy csak szimplán nem tetszettél nekik, ahogy neked se tetszhet mindenki még akkor se, ha belülről tökéletes. Ahogy válaszoltál az egyik kérdezőnek, abból nekem az jön le, hogy a problémádat igenis kivetíted valamilyen szinten. A 31 éves hölgy mit mondott? Vannak igényei. Te ezt rögtön úgy reagáltad le, minthogyha feláldozott volna egy gyereket. Semmi ilyenről nem volt szó, csupán elmondta, hogy vannak igényei a szex terén, amiben kizáró ok, ha valaki a te cipődben jár. Te ezt személyes támadásként kezeled, egy ellened irányuló keresztes hadjáratnak, pedig 31 évesen teljesen normális, hogy egy nő ízig-vérig pasit akarjon, aki nem csak az életben, de az ágyban is tudja, hogy mit kell tennie. Szerintem küzdd le a saját démonaidat, kezdd el átvenni, hogy mik lehetnek a problémák veled, ahelyett, hogy a világra, azon belül is azon csajokra vetítenéd ki, akiknek nem fér bele egy idősebb szűz pasi. Senki sincs ellened, és igen vannak csajok, akiknek azért nem fér ez bele, mert 20 évesen már többen jártak bennük, mint az alcsúti Arborétumban, de az se elítélendő, ha egy 26 körüli nőnek szimplán csak vannak elvárásai.
Ha találsz olyan lányt, aki valóban szeretni fog azért, aki vagy, akkor hidd el, ő türelmes lesz. A többi nő meg kit érdekel addig, amíg neked ott lesz az, akit szeretsz?
21/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!