Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehetne ezt tálalni itthon?
27 éves lány vagyok, de még itthon lakok.
Nem olyan régóta lett barátom.Nagymamám és a testvérem ismerik, már többször is beszélgettek és rendesnek, normálisnak tartják.
Apukám is "ismeri", mert Kedden mikor mentünk a városba, akkor össze futottunk és kezet is fogtak.
Én a testvéremmel és a nagymamámmal lakok(anyukánk meghalt).
Szinte minden nap találkozunk, pár órára, ahogy sikerül (12 percre lakunk egymástól.)
Mindig jön értem, haza is kísér.
Már a múlt héten felvetette, hogy jövő héten azaz most szombaton szeretne egész nap velem lenni és elvinni Tihanyba kirándulni (innen kb 30 km.)
Hát nem annyira örült neki, de ez még nem fix.
A mamám elég konzervatív gondolkodású, sokszor voltak ilyen viták az előző barátaimnál is.
Nos, most el szeretne úgy vinni, hogy másnap jönnénk haza.
És ezt hogyan kéne tálalni?
Ma délután is kiakadt, hogy már megint mész? pedig csak két és fél órát voltam el.
A héten ő éjszakás és most szombaton és vasárnap pont szabadnapja lenne.
Tudom, hogy nem kéne engedély, de ő mindig is ilyen volt.
Nagyon szeretem, de ezzel kikészít.
Tesómmal is ilyen, bár neki nincs barátja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
18-as;)
Te voltál itt a.legkedvesebb;) Nagyon szépen köszönöm, remélem sikerül;)
Igen, Ezt mi is beszéltük tesómmal,. még a nyáron.
Anyai nagymamánk innen majdnem 200 km_re él,. lassan 15 éve egyedül.
Csak akkor tudunk menni, ha épp tesóm is szabadságon van, tehát az év 365 napjából maximum 25 öt.
És akkor is ez volt, jajj rosszul vagyok, elmentek két hétre egyedül hagytuk.
És állítólag azért csinálta, mert félt egyedül, meg ne menjünk el, de azért is mentünk.
De akkor a nagynéném (lánya) kicsit "helyre rakta"
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Rossz ezt mondani, de az, hogy te 27 évesen a saját utadat járd végre és kiteljesedj, nagyságrendekkel fontosabb, mint hogy a 83 éves begyöpösödött mamád elégedett legyen.
Maradj vele kedves, szeresd, járj a kedvében, ahol józan ésszel lehet, de jelölj ki olyan területeket az életedben, ahová egyszerűen nem engeded be őt. Nem kell mindenről tudnia, és sosem szabad azt éreztetned vele, hogy bármihez kell az engedélye. És figyelj arra, hogy sose erősítsd meg a rossz viselkedéseit, a zsarolást, manipulációt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
27 évesen otthon laksz, megérdemled, hogy kislányként kezeljenek.
Semmit nem tettél le az asztalra, hogy felnőttként lehessen nézni rád, akkor ne is alukálj a barátodnál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!