Ti belemennétek így újabb kapcsolatba? Vagy hagynátok időt?

A helyzet: négy év után szakítottunk a vőlegényemmel, már el voltam jegyezve. Utólag is úgy látom, túl korán történt ez, ráadásul azért is, mert így akart megtartani. Nem voltunk egymáshoz illők, rengeteg volt a konfliktus, én pedig szép lassan kihűltem. Egy hónapja vagyok egyedül, és egyáltalán nem esik ez nehezemre. Sőt, néha bűntudatot is okoz, hogy "jól viselem", nem hiányzik, bár érthető okok miatt, mert a végén már inkább szenvedtem, és sokat kivett belőlem. Ez idő alatt ismét több időt fordítottam a barátaimra, magamra, azt csináltam amihez kedvem volt, elkezdtem építő jellegű tevékenységeket csinálni, visszatérni a hobbijaimhoz.

Viszont derült égből villámcsapásként elkezdtem egyre többet beszélgetni egy ismerősömmel, aki eddig is benne volt a baráti körben, csak sosem ismertem meg igazán. Kiderült, hogy ő már azóta kíváncsi rám, hogy először meglátott, és gyakorlatilag két hét folyamatos beszélgetés után látom, mennyire egy hullámhosszon vagyunk, ugyanolyan életvitelt folytat mint én, hihetetlenül intelligens, ugyanaz az érdeklődési körünk, és veszettül udvarol, ami már alapjában ritka. Az meg főleg, hogy nagyon jó ember, az eddigi élettörténetét ismerve, és ahogy látom miként bánik másokkal és velem. Működik a kémia is, elcsattant az első csók az ötödik találkozón, és úgy érzem, hogy minden szempont adott. Ő egyértelműen kijelentette, hogy komolyan szeretné, én pedig nem tudok ellenállni. Rá gondolok, és várom, hogy találkozzunk, úgy érzem, hogy ilyen személyiséggel még sosem találkoztam és irtó értékes. Már az elején tisztáztuk, hogy én milyen időszak után vagyok túl, ő ad időt, és mivel neki is megvan az élete, a saját munkája és tevékenységei, ezért tiszteli az én teremet is, ezért nem félnék attól se, hogy nem jut időm magamra.

A legtöbb barátom viszont óva int attól, hogy megint fejest ugorjak egy masszív dologba, és azt mondják, legyek végre kicsit egyedül. (Eddig három hosszú kapcsolatom volt, és azok közt rögtön volt átmenet, vagy szintén 1-2 hónap különbség). De én úgy vagyok, hogy általában mindig elfogadtam, amit hozott az élet, és ha egyszer itt van az ideális partner, akkor miért ne?

Ti mennyi időt szoktatok hagyni, és szerintetek mennyire van túlmisztifikálva a köztes idő, amiben elvileg meg kéne ismerni önmagad? Úgy érzem, 29 évesen már tudom mit akarok, talán csak az események gyorsasága rémiszt meg. A ti tapasztalataitok és történeteitek érdekelnének.