Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem tudnak a nők őszinték és egyenesek lenni (napi rinya? )?
Félreértés ne essék, nem nyavalyogni akarok itt, de feltűnt, hogy lassan egy kezemen meg tudom számolni mennyi korrekt (elvileg felnőtt) nővel találkozom és, hogy tudna valaki érteles magyarázatot adni erre? Csak néhány példát emelnék ki.
Jöttem hazafelé munkából, csinos lány tart a megálló felé és pénzt ad egy idős, kolduló néninek. Megálltam a megállónál (bár már majdnem itthon voltam) és a lány is buszhoz jött. Rágyújtott, én is, kértem tőle tüzet (bár volt). Leszóllítottam, mondtam, hogy nagyon szimpatikus volt, hogy ilyen jószívű és megkérdeztem merre tart, illetve zavarná-e, ha elkísérném egy darabon. Azt mondta nem, ő is munkából jön szóval felszálltam vele a buszra. Beszélgettünk, kiderült, hogy 21 éves, elég visszahúzódó, szerény, árvaházban nevelkedett lány. Majd elhívtam meginni egy kávét, eljött. Mondtam neki, hogy kedvesnek és csinosnak találom és megismételhetnénk-e amikor mindkettőnk előtt ott az egész nap. Mondja persze, megadja az elérhetőségét, telefonszámát minden. Azt hozzá kell tenni, hogy elvileg 5 perc sétára lakik tőlem. Majd itt jön, hogy keresem, eltűnik 2-3 napra merthogy sok gondja van. Hívom telefonon, hogy holnap ráér-e mondja, hogy fáradt lesz mert dolgozni fog (jövőbe lát ezek szerint),mondom neki én is, úgy 16 órát dolgozom, de tudok időt szakítani azokra akik érdekelnek. Mindenesetre soha semmi nem volt megfelelő mert éppen vagy a haja fájt vagy nem találta az ajtót vagy mittudomén. Jó, akkor hagyom, no problem.
Másik esetben csinos 35 körüli nő. Leszóllítom egy enyhe szexuális utalással. Veszi a lapot, ő is elkezd flörtölni. Elkérem az elérhetőségét, megadja. Írok neki, de mondja, hogy nem mindig van facen szóval itt a száma és hívjam, ha esetleg nem érném el. Felhívom, hogy szabad-e hétvégén ez meg ez a nap. Mondja igen, de mi a találkozás célja. Mondom neki, hogy először séta, süti/kávé majd, ha úgy érezzük megvan a kémia akkor engedünk a vágyainknak. Mondtam, hogy komoly kapcsolat nem érdekel, mondja semmi baj mert őt sem, most egyáltalán nem akar komoly férfit az életébe és külön tetszik neki, hogy így gondolom én is mert már ő is eléggé kivan. Megbeszéljük, hogy másnap talizunk (ő veti fel) majd aznap este le is mondja gondokra hivatkozva. Mondom oké, semmi sem kötelező, bármikor közbe jöhet valami, de hogy ekkor meg ekkor jó lenne neki. Utána még egy kis flörtölés, enyhe szexchat részéről jó sok kacsintós smileyval. Írok neki akkor amikor elvileg "jó", megnézi, nem ír vissza. 3 nap múlva feltűnik, hogy ne haragudjak mert blablablabla, a szokásos... Jó, mondom akkor írj amikor úgy érzed akarsz beszélni vagy talizni. Mondja persze, amint lesz ideje felhív (hát azóta is hív). :D
Aztán volt egy másik nő, 26 éves. Első találkozásnál csak nagyon egymásra néztünk. Amikor másodszor találkoztunk akkor odamentem, mondtam neki, hogy felismerem a szép szemeit, nem ő volt a múltkor akivel szemeztem. Mondja, hogy igen elpiruló mosollyal. Picit beszédbe elegyedtünk és kiderült, hogy itt dolgozik ahol én lakom és egész héten itt van szállón mert 200+ km-re lakik. Megkérdeztem a nevét, egyből kérdezte, hogy van papírom és tollam, felírta. Rákarestem, egyból megtaláltam (nincs is más ilyen nevű nő facen). Elkezdtünk beszélgetni, megkérdeztem, hogy meló után/előtt valamikor meginnánk-e valamit. Jaaa, ő most nem akar ismerkedni sem mert nincs szerencséje a férfiakkal és szerinte csúnya is (akkor ugyan miért adta meg egyből az elérhetőségét...?) Mondom nem vagy csúnya, de felnőttek vagyunk, az írogatásból vagy nem lehet megismerni a másikat vagy téves kép alakul ki róla nagy valószínűséggel, ezért szeretnék személyesen összefutni vele. Jön a "majd meglátjuk". Mondom oké, írj, ha van időd. Ez volt az utolsó üzenet, ennek 3 hónapja. :D
Volt, hogy egy nő kérte tőlem munka közben, hogy a telefonszámomat felírhatnám neki. Kérdezem "és kinek címezzem", megmondta hogy hívják, megadtam a számom. Persze, hogy nem hívott. Rákerestem, bejelöltem, visszajelölt. Kérdeztem, hogy akkor tárgytalan a dolog? Írta, hogy jaa nem csak most sok a gondja meg blablabla, tudjátok... Tegnap 8 hónap után ír annyit, hogy van-e jogsim. Mondom nincs, de az első oszlopig szinte bármilyen járművet el tudnék vezetni. Nagy röhögős smiley. Kérdezem, hogy miért közel egy év után tartott ezt megkérdezni. Jaa mert a barátaival elment inni és mindenki sokat ivott akinek volt kocsija így nem tudtak hazamenni csak busszal. WTF?!
Ezen felül lassan meg sem tudom számolni mennyi lány adta meg eddig a facebook elérhetőségét/telefonszámát. Ha írok neki megnézi, de már válaszra sem méltat, ha pedig hívom akkor nem veszi fel, de akkor minek adja meg?
Lehet hülyén halok meg, de komolyan nem értem mire jó ez a viselkedés. Én általában teljesen nyitott vagyok mindenkire, ha pedig valaki nem érdekel azt megmondom neki, hogy inkább ne erőltessük a dolgot.
Hülye, értetlen gyerek sem vagyok, sem pedig agresszív zaklató. Ha megmondják, hogy nem akarnak ismerkedni mert nem vagyok az esete vagy ne zaklassam mert kár a gőzért. Elfogadom és megértem majd lépek tovább. Nem tudom mások hogy látják, de szerintem felnőttek így kezelik a dolgaikat. Komolyan, kb. az is jobban esne, ha ilyen jellegű lekoptatás helyett inkább tökön rúgnának.
Lehet persze mondani, hogy "rossz helyen próbálkozom" vagy "rossz embereknél". Hát elég fura mert elég eltérő emberek voltak mind és ez csak pár példa volt a sok közül.
Ilyenek után kezdem érteni azért, hogy sok nő miért nem talál magának senkit és most nem szidni vagy bírálni akarok bárkit is, csak ugye érdekes...
Férfiak viselkedéséről nincs ilyen "tanulmányom", hiszen velük nem akarok ilyen jelleggel ismerkedni, ezt a nőknek kell tudni, hogy a férfiak milyenek a kérdéshez kapcsolódóan.
Nem nyavalyogni akarsz, de görgetés és még mindig litániát látok, görgetés tovább és még mindig, a harmadik után ért véget...
Ne haragudj, de ez rinya a javából.
Azt tudom tanácsolni, hogy vedd kicsit lazábban ezt a barátnő keresést, mert ez kb. olyan mintha légycsapóval akarnál pillangót fogni...
Amiért a férfiak töbsége sem! Azt hiszitek àtlagban ti kûlômbek vagytok?
Hàt nem.
Ilyen sztorikat meg énis îrhtnek eleget.
N25
Ezért valóak neked a 15-16 éves tinipicsäk, ott még két tábla csokival simán epic sikereket tudsz elérni :D
Hát hogy miért adná ki bárki vadidegennek az elérhetőségeit úgy, hogy nem akar vele találkozni? passz..
Én egy idegennek sem adtam ki sem a telefonszámom, na jó, max. pár beszélgetés után, egy kezemen meg tudom számolni hánynak a nevem/fb elérhetőségem.
Magyarul nem lehet, hogy tényleg a fb adatlapodon/profilodon vannak olyan dolgok, amik taszítóak/visszatetszést keltenek?
Nézd meg a nyilvános posztjaidat első körben...
Csak mert ha jól vettem ki,itt vérzett el a dolog és egyikből sem lett 1 újabb találka sem.
N
Nem akarsz még leszokni róla, h itt híreszteld a hódításaidat? :)
Valószínű, hogy mindig a másik a hibás, véletlenül se nézz magadba. :D
#29
Ezek pont, hogy kudarcok, a hódítástól elég messze állnak.
Azt sem állítottam, hogy mindig a másik a hibás, a tények megléte viszont tény marad. Egyenes és őszinte válaszokat ritkán kapok lányoktól/nőktől. Inkább a kámforrá válás és/vagy bizonytalanságban tartás van.
De, ha az vagy akire gondolok akkor neked eléggé ismerned kellene engem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!