Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A férfiak vagy a média felelősek azért, hogy a nők így éreznek?
Velem egykorú nőtársam kérdése ihlette ezt a kérdést, amelyben azon aggódott, 23 évesen lehúzhatja-e már a rolót.
Lehet, az én készülékemben van a hiba, de nekem még eszembe sem jutott, hogy én akkor most öreg lennék, lejárt áru (ahogy itt egyes férfiak szoktak hivatkozni a nőkre egy bizonyos kor felett), vagy bármi is változott volna az elmúlt 2-3-4-5 évben, maximum jó irányba.
Még mindig nem érzem azt, hogy én most akkor a nőiességem csúcsán lennék, és innen most csak lefelé, de még azt se, hogy egyáltalán a nőieségem csúcsa felé közelítenék. Lélekben leragadtam 16-nál, és jól érzem magam.
A 25-től se félek, a 25 és 30 közti nőismerőseim jóvoltából csupa pozitív példa van előttem. Megtalálták a stílusukat, csinosabbak, mint a 20-as éveik elején.
Nem érzem azt, hogy nekem már bármibe is késő belekezdeni, vagy hogy akkor most már lefeküdhetek és temethetem magam.
Én is olvastam már itt férfikommentelőtől, aki már legalább a harmincas évei második felét taposta, hogy 16 felett már nem nő a nő, mert nem olyan kemény a melle. No comment.
Szerintem meg ponthogy vannak olyan nők, akik 30, sőt, 40 felett kezdenek el igazán ragyogni, addigra találják meg önmagukat.
Illetve hallottam olyat is, hogy a tinédzserek énképét az is befolyásolja, hogy a TV-sorozatokban (főleg a 90-es végi, kora kétezres évekbeli sitcom-okban, de ma is sokszor) 30-35 közötti színésznők alakítanak 20-25 év körüli szereplőket, és 20-25 közöttiek a 16-17 éveseket, és ez összezavarhatja őket
23 évesen? Abban a korban még rengeteg férfi szűz is!
Amúgy amelyik férfi 40 évesen is 20 évesekre hajt, annál hatalmas gondok vannak. A huszonéves lányok jelentős része éretlen (tisztelet a kivételnem persze), 30 éves korukban ezek a nők is remélhetőleg megkomolyodnak, szépséget veszteni meg ráérnek 55-60 évesen is :D
30-as nő vagyok, de nem érzem úgy, hogy temetni kéne magam, sőt. Jobb formában vagyok, mint 18-20 évesen. :-)
Szerintem, aki ilyen lehangolt, annak nincs önbizalma, az viszont jöhet sokkal régebbről is, gyerekkorból akár.
nem tudom. nekem nincs egy fiú barátom se, és a barátom se gondolja ezt, hogy ennyi idősen már sz arul néznének ki a nők. 30 évesen is még bőven jól néznek ki. majd 40-hez közel lesz esetleg valami változás. édesanyámra is ha visszagondolok, 40 évesen is teljesen jól nézett ki. manapság mert már többet is tesznek a külsejükért mindenféle krémekkel, sminkkel. anyámnak már akkor is rövid haja volt, nem sminkelt semmit, és arcápolással se foglalkozott. :D
férfiak és nők esetében is szerintem csak azon múlik kb, hogy hogy néznek ki idősebben, hogy mennyire igényesek, mennyire foglalkoznak magukkal.
mivel én még csak itt olvastam egy-két úriember kommentjét, hogy a nők 20 felett már semmit se érnek, így nem tudom megmondani, hogy kinek a hibája.
szerintem nem fair azt mondani, hogy a nőé, mert minek hiszi el. a nőnél mindig az számított értéknek, hogy jól néz ki. itt is írják ugye, hogy a nőket nem az eszükért szeretjük. tehát ha csak ennyi az elvárás, ha már "férfiasabb" egy nő, és karrierrel foglalkozik stb, akkor rossz, akkor nyilván nem lesznek motiváltak, csak a hagyományos értékek fogják érdekelni őket.
ebből kifolyólag pedig, felesleges a férfiak panaszkodása, hogy jaaaj, csak a jól kinéző férfiakkal jönnek össze. ha azt ültetik el a nők agyában, hogy a szépség a jó, meg az kell, meg az a jó csak, akkor nyilván párkeresésben is számítani fog neki, hatással lesz rá.
ahogy bertrand russel mondja, minden ami a férfiakat zavarja a nőkben, arról ők maguk tehetnek. (mondjuk ezt egy oktatással kapcsolatos könyvében írta, de szerintem abszolút ideillik.) mondjuk nők is lehetnének igényesebbek férfiakra.
ez most nagyon leegyszerűsített. nyilván van sok-sok férfi, aki nem ilyen agyhalott, és van sok-sok nő, akit nem a külseje érdekel, okos is stb.
a média is nyilván hatással van erre. nem hiszem, hogy van olyan, hogy egyetlen ok, amire ez az egész visszavezethető.
a médiában, tv-ben, neten direkt átvernek, megmondják neked hogy így vagy jó, úgy vagy jó, hogy megvedd amitől szép leszel.
Szerintem egy ilyen esetben sok ember / intézmény felelőssége.
Felelős érte a nő és közvetve a szülei és az ő nevelésük, amiért pár barom fórumozó meg a szépségversenyek, modellvilág, Éjjel-Nappal Budapest stb. ennyire befolyásolni tudja, meg amiért a saját értékét abban látja, hogy hány srácnak áll fel rá a farka, és mennyire feszes a teste, ránctalan az arca.
Felelősek érte azok a férfiak, akik fennhangon hangoztatják, hogy a nő addig értékes, amíg feszes a melle, feneke, szűk a p...ija... és ami ehhez mellékesen mint személyiségbeli elvárás is jön, és közvetve az is azt közvetíti, hogy az ideális nő 20-25 év között van, hogy "ne legyen életunt, ne legyen szomorkodós, ne keseregejn soha, legyen inkább csacsogós, cuki, életvidám, hogy ÉN, A FÉRFI a nehéz munka után cukorkavilágba érkezzem haza" (hát nyilván az lesz csacsogósabb és cukorfalatkább, akinek semmi nagyobb kötelessége nincs az életben, nem magát kell eltartania stb.).
És a média/társadalom is felelős. Akik szerint pl. szépségversenyen max. 26 évig indulhatnak a nők, mintha utána már nem lennének szépek. Amikor rengeteg filmben, tévésorozatban rendre párosítanak össze szerelmi szálakban 40es színészeket épphogy nagykorú színésznőcskékkel. Amikor már öregnek meg elkésettnek számít az, aki 22-23 éves korában ki akarja próbálni a modellkedés. Amikor még a npi magazinok is azt szlykolják, hogy "hogy tornáztasd a hüvelyed, hogy szűkebb legyen", "így faragd le a naracsbőrt", "a legjobb módszerek a ránctalanításra" és minden 2. reklám arról szól kb., hogy a ráncok az ördögtől vannak, az ősz haj szégyellnivaló; egy átlagos középkorú nőt max. a mosóporreklámban látsz, és úgy tűnik ebből a világból, hogy neki semmi más öröme nem lehet életében, minthogy a piszkos kis gyerekét/unokáját pesztrálja meg a mocskot vakarja le a fürdő faláról (de még ezeknek a nagy részében is max. ilyen 24-25 éves nők játsszák anyut). Ha egy érett nőknek való arckrémről szóló reklám van, biztos, hogy vmi agyonbotoxolt, 20 évet is letagadható hollywoodi híresség lesz benne. Ami reklám a jó dolgokról, élvezetről szól, abban, még ha nem is szép a benne szereplő nő, de tuti 25 év alatt lesz (hacsak nem gyerek/unokapesztrálásról van szó).
Társadalom terén meg az, hogy még mindig vastagon él ez a nézet sokakban, főleg férfiakban, hogy a nő csak zsenge, feszes húsúan az igazi, ha 5 kilót hízik, már igénytelen, a férfi meg 250 kilósan is FÉRFI.
senki se mondta, hogy minden létező társadalmi problémáról a férfiak tehetnek.
értelmes férfi, aki nem így viselkedik, mint a leírtak, az nem is veszi magára normális esetben. én se veszem magamra, amikor a nőket hordják el mindennek. :D
a nőkkel kapcsolatos sok sz arságrók viszont valóban férfiak tehetnek. ki nem engedte pl iskolába járni a nőket? :D
olvass vissza régi szövegeket, írásokat, hogy mibe nézték a nőket. keresztények ugyanolyan háziállatnak tartották, mint a muszlimok.
nem is voltak ezek olyan régen. szóval most mondhatod, hogy most már nem ez van, mindent lehet nekik is, még többet is blablabla. de ez nem így működik. anyám már annyira nem, de a mamám még azt hallgatta, hogy mekkora sz ar, ha nem neveli otthon a gyereket, nem vezeti a háztartást stb. nem változnak meg ilyen gyorsan az emberek, amikor eddig végig csak ezt hallgatták, ezzel tömték az agyukat. nagyon sok férfi ugye ma is hangoztatja ezeket az elveket.
több példát is lehetne felhozni egyébként, hogy a világban, a társadalomban a változásokhoz idő kell, de mindegy is.
ettől még nyilván nők is csinálnak sok szemétséget, gondolnak sok hülyeséget, de itt most nem erről volt szó. nagyon gyerekes kiforgatni az egészet, máshogy beállítani, mint ahogy elhangzott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!