Fiúk! Bevállaltatok már egy olyan kapcsolatot, amit nem akartatok, de valami miatt kénytelenek voltatok?

Nem értem a sok értetlenkedőt. Örüljenek inkább, hogy ne kerültek hasonló szituációba!

Kérdező: Igen, én már jártam így.

24 éves koromban végleg összevesztem anyámmal, majd elmentem otthonról. Egyetlen bűnöm az volt, hogy én voltam az egyetlen fiú két lány mellett. Amióta az eszemet tudom mindenért én voltam a hibás, és állatként bántak velem. Egyszóval besokkaltam a megaláztatások miatt, és hogy még közel 25 évesen is szemétkét kezelnek. Mivel szociális kapcsolataim részben a gyerekkorom óta tartó bántalmazások miatt gyakorlatilag 0 volt akkoriban

Először az apai nagyanyámhoz mentem, de vidéken nem igazán van munkalehetőség.

Miután beszéltem a nagynénémmel, az egyik unokatestvéremnél húztam meg magam. Német-történelem szakos tanárnő volt akkoriba, így szükségem volt rá középfokú megszerzése miatt. Nagy megkedveltem őt, és tényleg sokat köszönhetek neki. Nyolc évvel idősebb nálam, így jobban ismeri a világot, valós képet mutatott róla, de KEDVESEN. Ne volt velem bunkó, egyszóval mint egy valódi testvér lett volna. Nagyon megkedveltem.

Aztán egy idő után egyre kihívóbb lett. Ez természetes, ha egy fiú és egy lány össze van zárva. Előbb-utóbb az egyik fél többet akar. Mivel nála laktam, és szükségem volt a segítségére, bevállaltam.

Hosszas morális huzavonába került, mivel nem vagyok belé szerelmes. Az alakja se jön be: túl vékony, és a mellei is kisebbek, mint amiket szeretek.

Tehát megtörtént. De még sosem éreztem magamat kiszolgáltatobbnak! Bár nem tett szóvá, de akkor rajta múlt a jövőm. Meg kellett tennem. meg aztán, ha mégis megbukom a középfokún, utána minden hitelemet elvesztettem volna előtte, és ő is az utcára rakott volna.

Alig vártam, hogy utána meglegyen a vizsgám, és elhúzhassak onnan. Bár végülis a teljesítményével meg lehettem elégedve, és idővel asszimilálódtam a helyzethez, sosem tudtam igazán megkedvelni. Még egy szobába sem költöztünk.

De végig rendkívül sokat köszönhettem neki, mert elindított a valódi élethez vezető útból, és egy depressziós lecsúszott elemből, egy életrevalóbb embert csinált. Kirángatott abból a mocsárból, amibe a tetves szüleim gyerekkoromba dobtak, és ezért sajnos nekem is áldozatokat kellett hoznom.

Szerencsére nem csináltam fel.