Újba fejestugorva vagy egyedül átvészelve "egészsgesebb" elengedni akit szeretünk?

Néha le kell mondjunk arról az emberről, akit szeretünk, mert ő nem szeret minket. Én is így jártam. Próbáltam, igyekeztem, de valahogy azt hiszem sosem leszek fontos az életében. Amit tudtam, adtam, ez sem elég. Azt hiszem ebben az esetben felesleges várni, hisz ha most nem vagyok fontos, később mitől lennék az?!

Szóval... 22 éves vagyok, hibát hibára halmozok. Van két gyermekem, az apjukat otthagytam, mert nem akartam olyan kapcsolatban élni, ami nem működik. Itt az első oka, amiért talán nem vagyok megfelelő alany senkinek. Megismertem valakit, aki kicsit másabbnak tűnt. Azt gondoltam, hogy talán nem csak úgy mondja, hanem tényleg azt akarja amit én.

Aztán sorra kaptam tőle a "pofonokat". Sosincs ideje beszélni velem, csak ha épp nem " elfoglalt". Kitalálta, hogy költözzünk hozzá közelebb, de akkor is cserben hagyott én meg lényegében az utcára kerültem a jó szervezésének köszönhetően (nem hozzá költöztünk volna és anyagilag se voltunk rászorulva, csak egyedül két gyerekkel fiatalként ráadásul sehol se kaptunk albérletet). Aztán szánta-bánta, én elhittem. Aztán ugyan úgy folytatta az eltünedezést, bár a lakhatásomat megoldottam, szóval már abban sem kellett segíteni. Semmit se kértem tőle, csak a társaságát, idejét, figyelmet. Szóvátettem, akkor kicsit más volt ideig-óráig. Aztán megint vissza a régi kerékvágásba. Amikor azt mondom, hogy ez az egész értelmetlen, akkor meg igyekszik, kaparkodik, győzköd, hajtja a bizonyítási vágy vagy nem tudom, de keres, jön, mondja, érezteti, hogy nem úgy van, ahogy én gondolom.

De most megint ott tartunk, hogy napok óta nincs pár perce sem. egyértelmű, hogy nem számítok neki, nem vagyoo fontos, sehol sem vagyok a prioritási sorrendben csak egy szabadidős tevékenység. Mint a pulóver, amit lekapunk a fogasról, mert lehűlt az idő.

Én viszont szeretem, ha nem is mondom neki. Hiányzik. Ha csak azt az időt nézük, amit a valóságban együtt töltünk, akkot pont olyan, mint amire szükségem van, amire vágyok, ami hiányzik.

De ugye én nem ez vagyok neki.

Ebből kilábalni hogy jobb?

Nem hozok haza mindenkit, sőt... nagyon igyekszrm figyelni, hogy jó példát mutassak, nem szeretném, ha a gyerekeim is olyanok lennének mint én.

Hisz ahogy szerintem egyértelműen lejön abból amit írtam, rosszul döntök mindig, sosem csinálok semmit jól. Csak végre kellene egy jó tanács valakitől. Mert már fogalmam sincs mihez kellene kezdenem.

Amúgy... sosem kértem pénzt vagy bármit, ha valahol fizetni kell, én a részemet állom, szóval az se mondható, hogy megterhelőek vagyunk vagy anyagicsőd bárkinek is.

Valószínű kuszán írtam, mert kissé magamalatt vagyok. Elnézést.