Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez egy intő jel lehet, komolyan kéne vennem?
Még régebben megismertem egy férfit, de komolyabban ismerkedni és talákozgatni csak 1,5-2 hónapja kezdtünk. Nagyon sok rosszat hallottam a személyiségéről, de teljesen rácáfol szinte folyamatosan, nagyon jól megvagyunk, nagyon kedves, jól bánik velem, soha semmit nem érzékeltem azokból, amiket mondanak róla.
Pár napja nála voltam, és mikor jöttem el, az utcában megállított egy nő, és elkezdett kérdezgetni, hogy milyen kapcsolatban vagyok vele, stb. Nem akartam vele megosztani semmit, mégiscsak egy idegen, viszont azt mondta, és ez nagyon megmaradt bennem, hogy "figyeljek oda, az elején nagyon kedves szokott lenni".
Tudom, milyenek a szomszédok, pláne ha azok pletykás idős nők, de ez tényleg belémhasított, és azóta nem hagy nyugodni, folyamatosan ez a mondat jár a fejemben.
Ugyanúgy viselkedik velem, mint előtte, viszont ennek a mondatnak a hatására, lehet csak bebeszélem magamnak, de mintha látnék rajta jeleket, volt egy alkalom mikor kifejezetten azt éreztem, hogy ez csak megjátszott kedvesség, nagyon-nagyon összezavarodtam.
Rákérdezni nyilván nem fogok nála, ha bármi titkolni valója van, úgyis letagadná, de nem hagy nyugodni ez a dolog. Mit tehetnék?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem tudom. Nekem egy ismerosomrol sem terjednek ilyen pletykák. Vaj miért?
Légy óvatos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Bírom az ilyet. Milyen pletykák ? Konkrétumot mondott, vagy csak ez a hülye titkoskodás ment ? Veri a nőket/kiabál/nem viszi ki a szemetet/büdös a lába ? Mi ?
30/f
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

A nárcisztikusok, pszichopaták tipikusan ilyenek: amíg meg akar szerezni, a legjobb arcát mutatja, aztán közeli kapcsolatban kijön a "sötét oldal".
Mindenesetre ha ez már köztudott, pletykálnak róla, akkor azért nagyon komoly problémák lehetnek...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!