Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért változhatott meg a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért változhatott meg a véleménye az eljegyzéssel kapcsolatban?

Figyelt kérdés

24 éves vagyok, a barátom 26. Másfél éve vagyunk együtt és már a kapcsolatunk elején szóba jött, h mindketten szeretnénk az életünkben eljegyzést, illetve aztán házasságot. Már tavaly (amikor még csak fél évesek voltunk), akkor utalgatott rá, kérdezősködött, h ha jövőre /azaz idén/ megkérné a kezemet, akkor azt korainak tartanám-e. Mondtam neki, h nem. Ennyi, lezártuk, többet nem beszéltünk róla. Úgy volt, h az idén lediplomázok, de csúsztatnom kell 1 évet, így a diploma megszerzése csak jövőre esedékes. Tegnap valahogy szóba jött megint az eljegyzés és mondta, h "hát majd jövőre". Nem értem, mi történt, h "átdobta". Nem is tettem rá megjegyzést, mert az ő döntése is, csak olyan érzetet keltett bennem, mintha ezzel időt akarna nyerni magának, vagy nem tudom. Egyszerűen fura, h tavaly azt mondta, h idén, és mivel ez évben nem szerzek diplomát, ezért átrakta jövőre... Valahogy a kettőt tudom egybekötni, pedig tudja, h nekem nem számít a hely és az időzítés, a spontán dolgokat szeretem. NEM A GYŰRŰRE MEGYEK,ezt szögezzük le. Csupán 24 évesen azt gondolom, h nem szeretnék X évig járogatni párban mint a tinédzserek, míg lesz valami komolyabb lépés, aztán meg kitalálja a másik fél, h "mégis nekem jobb lesz egyedül". Azt hittem és éreztem is, h van olyan mély a kapcsolatunk, h a közeljövőben már esedékes... Nem hoztam fel ezt a páromnak, mivel nem szeretném, h félre értsen és azt szűrje le, h én csak azt szeretném, viszont tudom, h meg kell beszélnem vele. Férfiak vagy párok! Ti feltételeket szabtatok az eljegyzéshez? Hogy X Y dolognak meg kell lenni, majd utána lehet csak?


Jöhetnek a hideg-meleg válaszok! :)


2017. máj. 22. 14:25
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:

Szerintem ő úgy gondolhatta az eljegyzést, hogy ha már megtörténik, akkor egy éven belül legyen meg az esküvő, ha viszont nem lesz meg a diplomád, félhet attól, hogy emiatt anyagilag nem fogtok egy éven belül az esküvőnél tartani. Sokan nem ismerik el a hosszú eljegyzések létjogosultságát (őszintén szólva szerintem jegyesnek lenni pontosan ugyanolyan komoly dolog, mint "járni", semmi különbség), lehet, hogy ő is így van ezzel. A legtisztább, ha mindenféle számonkérés vagy nyomás nélkül őszintén leülsz vele megbeszélni, hogyan képzelitek ezt a jövőben.

29/N

2017. máj. 22. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

11. Köszönöm!


Anno beszélgettünk még erről és kérdezgette, h az eljegyzés mennyi évig "illik" jegyben járni, h ha 1 éven belül nem tud elvenni akkor az baj-e.

2017. máj. 22. 14:46
 13/20 anonim ***** válasza:
0%

24 éves vagy és még nincs diplomád? :D az gáázocska..

amúgy egy féltékeny anyóssal én nem fűzném szorosra a viszonyt, tudod anyuci pici kisfia...


de te tudod

2017. máj. 22. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:

13. Egyáltalán tudod, h miért nincs?! Nem! Akkor meg ne járasd le magad, mert egy csomó olyan ok lehet amire te nem is gondolsz! Szóval a gáz itt nem én vagyok, hanem te :)

A válaszod többi részében pedig egyetértek! Köszi

2017. máj. 22. 15:09
 15/20 anonim ***** válasza:
Akkor kérdezem, miért nincs? :) milyen szakot csinálsz?
2017. máj. 22. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
Egészségügyi gondjaim vannak, és a sok orvoslátogatás, kezelések miatt stb később is kezdtem el a sulit és ugyanezek miatt nem tudtam az utolsó évet befejezni, és erre jövőre kerül sor... Remélem kielégítő a válasz arra, h ne legyek gáz :)
2017. máj. 22. 16:09
 17/20 anonim ***** válasza:
Egyefene, megértem a gondod. Jobbulàst :)
2017. máj. 22. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Nekem nagyon egyértelműnek tűnik, hogy azt várja, hogy befejezd az egyetemet.
2017. máj. 22. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:

Jajj, nálunk is aktuális!


Csajszi, nyugodtan kérdezz rá, hogy miért csúsztatta az eljegyzés gondolatát egy évvel. Szerintem is arra vár, hogy legyen meg a diplomád. Én a páromnak mondtam, hogy szeretnék lediplomázni, és utána munkát vállalni. Ő is úgy gondolta, hogy meglesz a diplomám és akkor egy éven belül esküvő. Amúgy valaki írta, hogy ha nem tartják meg rövidesen az esküvőt az ugyanolyan járogatás. Amúgy ezzel egyet értek. (Ne menjünk abba bele, hogy sok pasi csak azért ad gyűrűt, hogy lestoppolja a nőt vagy hogy befogja a száját..) Amúgy együtt éltek? Amíg passzíváltatsz dolgozol majd? Szerintem ha úgy érzed, hogy minden okés köztetek, akkor megéri azt az egy évet kivárni. Nem kell félned attól, hogy csak hiteget.

2017. máj. 22. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 A kérdező kommentje:
Szerintem is az egyenesbeszéd lesz a legjobb megoldás! :) Köszi a válaszokat! :)
2017. máj. 23. 11:00
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!