Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! Hány évesen udvaroltak nektek először? Hogyan? Mi lett belőle?





13 évesen, egy osztálytársam hívott el randizni. Még el is kért a szüleimtől, hogy elmehessek vele sétálni. Örök emlék. Szájrapuszi volt köztünk csak, 1 évig tartott ez a kis kapcsolat, aztán elballagtunk az általános iskolából. és megszakadt a kapcsolat. :)
23N
1 év, ez nem semmi :).
Nagyon aranyos történet.










Nem tudom, ez annak számít-e már... :D Általános isibe jártam, amikor a házunkkal szemben lakott egy srác. Vele, meg pár másik gyerekkel együtt lógtunk a kerítésen, és történeteket találtunk ki, mindenki mondhatott egy mondatot, aztán át kellett adni a szót. Ő mindig úgy alakította, hogy a történetben szereplők rá és rám hasonlítsanak, és egymásba szeressenek, én meg mindig beletrollkodtam a románcba, ami miatt sose lehettek egymáséi. :D Pedig ari srác volt, de szerintem én még nagyon be voltam gazolva ettől. :D Aztán elköltöztek, és nekem teljesen összetört a szívem. :D
Később, kb 15 éves voltam, amikor egy eszméletlenül csini srác kezdett udvarolni nekem - ez már igazibb udvarlás volt. :) Lovagolt, búvárkodott, gitározott, így persze nagyon-nagyon tetszett. Minden este eljött velem kutyát sétáltatni, és mivel nagyon jó volt vele beszélgetni, körbe gyalogoltuk a fél világot. :)) (Meggyőződésem, hogy legalább 5 centit vesztett a magasságából ez idő alatt) :D Egyszer átölelt, és majdnem meg is csókolt, de az utolsó pillanatban elfordultam, nem hagytam. Nem lett belőle semmi, mivel volt több csaj is, akivel nagyon jó baráti viszonyban volt (persze azok többet szerettek volna tőle), gyakran össze is járt velük, és ez nagyon zavart engem. Nem akartam osztozni rajta. :) Amúgy orvos szülők gazdag gyereke volt, szóval nem lehetett belekötni se. Ő azóta is Hufnágel Pisti néven él a család emlékezetében. :D





6. Vege fele tortent
A csajok arrol beszelgettek h melyik fiu tetszik nekik az osztalybol, persze nekem is mondani kellet valakit.
Onnantol a srac udvarolgatott nekem, sok seta suli utan szedett pitypangot nekem es eletem legrosszabb csokja is elcsattant :-D akkor meg nem igen voltam felkeszulve ilyenekre szal a simpla fuuujdenyalasizevolt erzes volt bennem.





De aranyos történetek :))
Akik 3 éve együtt vannak, nekik gratulálok, nagyon édes !
Köszi mindenkinek, akkor voltak itt is élmények :)





16 évesen, a srác 21 volt, és végül semmi nem lett belőle, mert a barátnőm bátyja, és tabuként kezeltem, pedig nagy volt a szerelem.
Ő közben összeházasodott egy korombeli, rám nagyon hasonlító lánnyal.
Én pedig együtt élek egy vele egyidős, szinte totál ráhajazó férfival.
:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!